Nagyszabású rendezvényre készülnek

Idén is önkéntesek dolgoznak a galántai kastélyban.GalántaIdén is önkéntesek dolgoznak a neogótikus kastélyban.

Idén is önkéntesek dolgoznak a galántai kastélyban.

Galánta

Idén is önkéntesek dolgoznak a neogótikus kastélyban. Nagyszabású augusztusi rendezvényre készítik elő a terepet, és a tornyot is felújítanák.

Takáč Zsolt, a Galántai Neogótikus Kastély Polgári Társulás egyik alapítója elmondta, idén elsősorban a nagyvezekényi csatával foglalkoznak. A kétnapos rendezvényen megelevenedik a csata története, kézműves-bemutatók, előadások és koncertek is lesznek. „Százhúsz résztvevő érkezik Olaszországból, Szlovéniából, Lengyelországból, Magyarországról. Idén erre fordítjuk a legtöbb energiát” – nyilatkozta Takáč Zsolt. Legalább harminc–negyven önkéntesre van szükség, akik segítik a szervezők munkáját. A polgári társulás egy magyarországi szervezettel pályázott a kastély északi tornyának felújítására. Az önkormányzat a kulturális minisztériumnál pályázott a kastély tetőszerkezetének felújítására, közel félmillió eurót kért. Az épület tetőszerkezetének megjavítása volt a társulás tavalyi önkéntes munkájának fontos eredménye. „Az első emeleten kitakarítottuk a helyiségeket, betakartuk az ablakokat és kijavítottuk a tető hibáit, hogy ne ázzanak a kastély falai” – zárta Takáč.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?