Nagyon kevesen szavaztak Párkányban, de az állomási részen jobb volt a részvétel

Nagyon kevesen szavaztak Párkányban, de az állomási részen jobb volt a részvétel
Párkány |

Este nyolckor Párkányban is lezárták az urnákat, befejeződött a helyhatósági és a megyei választás. A négy évvel ezelőttihez képest borzasztó alacsony a részvétel, de este nyolcra két körzetben 42 illetve 38 százalékos lett a részvételi arány.

Stábunk kora este még egy kört tett a városban, és, bár a délelőtti számokhoz képest kicsit javult a részvételi arány este hatra, este nyolcra mégis megállapítható, hogy a négy évvel ezelőttihez képest szomorúan kevés ember szavazott, a helyhatósági és a megyei jelöltekre is. Párkányban a fiatalokat sem érdekelte nagyon a voksolás, bár akadtak először szavazók.

Este hat körül a nyolcas körzetben harminc százalékos volt a részvétel, Edita Horváthová bizottsági elnök nem is titkolta csalódottságát, szerinte, aki nem jött el, az magára vessen. Azaz, ha ezek után bírálják a város működését, akkor ne beszéljenek, inkább szavaztak volna. Idős emberek bottal inkább eljöttek szavazni, fiatalok nagyon kevesen, és a középkorúak is kis számban. Nagyon rossz eredmény ez, sajnos  mondta az elnök.

A kilences választói körzetben este hat körül Nemes Elvira szintén alacsony részvételről számolt be, hatkor itt még kb. harminc százalékos volt a részvétel, itt is főleg a középkorúak és az idősek szavaztak.

A hetes választói körzetben kora este Molnár Magdolna arról tájékoztatott, hogy huszonkilenc- harminc százalékon állnak, nagyon gyenge szám ez a négy év előttihez képest. Az emberek hullámokban érkeztek voksolni, Molnár Magdolna szerint este nyolcig 1–2 százalékot javult maximum a részvétel.

Jozef Kužel bizottsági elnök az ötös számú körzetben szintén a gyenge részvételre panaszkodott, mint mondta, ottjártunkkor másfél óra volt már csak urnazárásig és még háromszáz szavazólap se fogyott el – kora este itt 30–35 százalékos volt a részvétel: kevés fiatal, sok nyugdíjas.

A hatos párkányi körzetben Andrea Šindárová bizottsági elnök csak 27,5 százelékos részvételről számolt be, szerinte este nyolcig minimálisat változott az eredmény. Ebben a körzetben minden korosztályból voltak szavazni és négy esetben igényeltek mozgóurnát.

Az egyes számú választói körzetben a Viza centrumban este hét óra után szintén borzasztó alacsony volt a részvételi arány. Itt az 1134 szavazóból este hétre a helyi jelöltekre a választóknak csak a 25 százaléka szavazott, a megyei jelöltekre pedig csak a 24 százaléka.

Urnazárás után a városházán úgy értesültünk, hogy Párkányban az állomási részen 42 százalékos volt a részvétel, a kilences körzetben pedig 38 százalékos. Az összes többi párkányi körzetben ennél alacsonyabban alakult a részvétel.

Sokan az országos politika iránti csalódottsággal, a gazdasági helyzettel, továbbá a helyi közélet iránti csalódottsággal és közönnyel is magyarázták a választók távolmaradását.

Eredmények Párkányban éjfélre várhatók – közölték a városi hivatalban, még jelentkezünk.

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?