Nagymegyeren hatan kaptak polgármesteri díjat

Idén hat polgármesteri díjat osztottak ki (a szerző felvétele)
Nagymegyer |

A XXXII. Szent István Napok programsorozat keretén belül átadták a polgármesteri díjakat az idei kitüntetetteknek, majd a környékbeli falvak elöljáróival, képviselőivel együtt megkoszorúzták a Szent István szobrot.

Lassan a nyári szezon végéhez közelít Nagymegyer fürdőváros is, de a hűvösebb idő ellenére sem érezni még az érdeklődés lanyhulását, vagy a vendégek számának csökkenését. Legalábbis a hétvégén biztosan nem lehetett, ugyanis a Thermal Corvinus fürdő sétánya, a híres promenád kétnyelvű szórakoztatástól volt hangos, magyar és szlovák slágereket hallgathattunk az éttermek táncterén, miközben a város egyik legnagyobb ünnepe, a Szent István Napok programsorozat zajlott. Az üzletek és vendéglők mellett elhaladva, a promenád végén állították fel a színpadot, amelyen az idei rendezvények zajlottak. A számos koncertnek, gyermekprogramnak nem csak a helyiek örülhettek, hanem az ott nyaraló turisták is.

Átadták a díjakat 

Az polgármesteri díjakat idén is olyan jelöltek kapták, akik tevékenységeikben kiemelkedő eredményeket értek el, hozzájárultak a város fejlődéséhez, valamint kapcsolatainak gyarapításához.

„Ezzel a díjjal szeretnénk megköszönni azoknak az embereknek a segítséget, akik annyit tesznek értünk és a közösségért. A pódium mellett állva elárulták nekem, hogy számukra, amit tesznek, teljes mértékben természetes. Viszont mi számunk ez nem az, ez különleges”

– mondta Holényi Gergő polgármester. Az elsőként szólított díjazott Ollé Alexander volt, aki a Nagymegyeri Csigák Túraklub alapítójaként a világ számos pontjára elvitte már a város jó hírét, és több évtizedes aktív munkájával mozgásban tartotta a fiatalokat és az idősebbeket is egyaránt. Dóka Zsuzsa énekes a népzene népszerűsítésért, hagyományaink megőrzésének terén nyújtott kiemelkedő eredményeiért és nemzetközi sikereiért vehette át a kitüntetést.

„Tiszta szívvel, meghatódva mondom, annak ellenére, hogy 32 éve nem élek már Nagymegyeren, nagyon megtisztelő számomra, hogy vannak itt még a családomon kívül olyan emberek, akik figyelemmel kísérik a munkásságomat, s nem csak az enyémet, hanem a Bősi Szabó Lászlóval alkotott Felvidéki Nótapárosunkat is. Az ő nevében is nagyon szépen köszönöm a díjat”

– mondta meghatottan Dóka Zsuzsa.

Dóka Zsuzsa a több évtizedes munkásságáért vehette át a díjat (a szerző felvétele)

Raisz Attila a nagymegyeri birkózó sportban elért kiemelkedő sikereiért és edzői munkájáért vehette át a kitüntetést. Az Izsapi Sportszervezetnél végzett több évtizedes kitartó és önzetlen munkájáért Kosár István vette át a díjat.

Kitüntették Vrezgó Erzsébet gyermekorvost, akinek távollétében lánya vette át az elismerést. Holényi Gergő polgármester azonban vasárnapi délután közölte a szomorút hírt az egybegyűltekkel, hogy a doktornő aznap reggel elhunyt. Halálhíre megdöbbentette az egész várost. Nagy népszerűségnek örvendett a megyeriek körében, lelkiismeretesen és kitartóan végezte munkáját gyermekgyógyászként, nem csak helyben, hanem az egész Dunaszerdahelyi járás területén is. Önzetlen szerepvállalása a közösségi életben ugyancsak hiányozni fog Nagymegyer városának. (Őszinte részvétünk a szerkesztőség nevében is.)

Polgármesteri kitüntetést vehetett át Mészáros Magdi, a Megyer Táncegyüttes, a Kismegyer és Csilizke gyermek-néptáncegyüttesek vezetéséért, nemzetközi eredményeiért. Mészáros Magdi nem lehetett ott a díjkiosztón, ugyanis aznap is egy komoly megmérettetésen vettek részt, ahol a Megyer Táncegyüttessel végül aranysávos minősítést értek el. Édesanyja vette át a jutalmat

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?