Nagy sikert arattak

Gömör/Budapest/Dabas. Szombaton a Budapesten megrendezett Belvárosi Lipót Napok délutáni rendezvényén gömöri hagyományőrző zenészek is felléptek.

Gömör/Budapest/Dabas. Szombaton a Budapesten megrendezett Belvárosi Lipót Napok délutáni rendezvényén gömöri hagyományőrző zenészek is felléptek. A kálosai Molnár Géza „Sandrík” és Molnár István, valamint a tornaljai Pusko Márton az Erzsébet téren felállított sátorban Agócs Gergely és barátai kíséretében gömöri népzenét adtak elő. Agócs Gergely elmondta: Molnár Gézától mint hagyományőrző zenésztől úgy a Fonó zenekar, mint a többi magyarországi táncházzenekar is sokat tanult, egyúttal a magyar zenefolklorisztika mint kiemelkedő adatközlőt tartja számon.

Az alkalmi zenekar a budapesti fellépést követően egy dabasi meghívásnak tett eleget. A Kormorán együttessel, Vikidál Gyulával és Varga Miklóssal együtt szórakoztatták a közönséget. A zenészek gömöri népzenével mindkét helyszínen nagy sikert arattak. (p-r)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?