"Nagy nálunk a szegénység, de a depressziót nem ismerjük"

Elutazása előtt Gabriel Kwaku Mwanza előadást tartott hazájáról, az ottani viszonyokról, munkájáról, az egyház szerepéről. Az előadást követően beszélgettünk vele.

Előadásában elhangzott, hogy Zambiában nincs kötelező iskolai oktatás, a fiúk 12-13 évesen inkább szarvasmarhákat őriznek, hogy két-három év szolgálat után a fizetségként kapott tehén árából meg tudjanak nősülni. Ön milyen indíttatásból tanult, és miért éppen a papi hivatást választotta?

Apai nagyanyám szorgalmazta, hogy tanuljak. Édesapám is elvégzett néhány évet a középiskolából, de aztán nem tudta támogatni a család, ezért abba kellett hagynia. Viszont eljutott olyan szintre, hogy már taníthatott. Anyukám csak négy osztályt végzett, viszont óriási a hite. A két családi indíttatás ötvöződött valahol. Már gyerekkoromban ministráltam a templomban, és úgy érzetem, valamit adnom kell az egyháznak, anyagi dolgokat nem tudtam, ezért felajánlottam a szolgálatomat. A családnak nagy lemondást jelentett a taníttatásom, mert az állam nem járul hozzá a költségekhez. Apukám nem örült a választásomnak, nagymamám pedig megjegyezte, hogy attól, hogy pap leszek, még lehet feleségem a faluban.

Milyen szerepet játszik az egyház az ön hazájában?

Vidéken óriási a szegénység, aki háromszor jóllakik egy nap, az már gazdag ember. Sokaknak gyakorlatilag semmijük sincs. Nagyon kevés a tanult ember, az én egyházmegyémben a 170 ezer emberre 3 orvos jut, pedagógusból is kevés van, egy vidéki iskolában egy tanító van, aki sokszor több mint száz gyereket oktat egyszerre. A körzetünkben egy központi, 15 körzeti és 56 helyi templom van, és ezt a területet ketten, én és a káplánom látjuk el. Általában háromhavonta jutunk el egy-egy helyre, akkor egyszerre tartjuk az esküvőket, a keresztelőket. A templomokat azonban nem úgy kell elképzelni, mint Európában, legtöbbször csak a négy falból álló épületről van szó, aminek még teteje sincs. Van, hogy az agyagépület az esős évszak végén összedől, ezért sokszor a szabadban misézünk. Már csak azért is, mert be se fér mindenki a templomba. Igyekszünk a gyerekeket tanulásra bírni, mert ez kitörési lehetőség lehet számukra. Azt is próbáljuk elérni, hogy ne házasodjanak 14_15 éves korban, egyházilag csak 18 éves korban adjuk össze a párokat.

Videófelvételen láthattuk önt otthoni misézés közben. Nemcsak a templom, a mise sem igazán úgy néz ki, mint itt. Sokkal önfeledtebbek, felszabadultabbak tűntek a hívek.

Nálunk a szertartás során is nagy szerepe van a táncnak, az éneknek. A prédikációba is bekapcsolódnak, hozzászólnak, megtapsolják, ha tetszett nekik. Mivel a papok nem kapnak fizetséget, a hívek adományaiból élnek. Mindenki megosztja azt a keveset, amije van, a legtöbben élelmet, kukoricát, baromfit hoznak, esetleg kelmét. A kukorica egyébként a fő étel, hús csak kivételes ünnepnapokon kerül az asztalra.

Ha már az ételeknél tartunk, mi ízlett nálunk önnek legjobban? Lépes Lóránt atya elárulta, hogy szinte mindenre, amit itt evett, azt mondta, hogy otthon még csak hasonlót sem kóstolt.

Misszionárius gyomrom van, mindent bevesz. De ha valamit mégis ki kellene emelnem, az a Kofola, ami különösen ízlett, valamint a disznóhúsból készült ételek.

[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"286579","attributes":{"alt":"","author":"A szerző felvétele","class":"media-image","height":"417","title":"","typeof":"foaf:Image","width":"272"}}]]

Miként tekintenek az ön hazájában Európára?

Az hiszik, itt a földön hever a pénz, csak le kell nyúlni érte, hogy itt mindenki gazdag, nincsenek gondok.

Zambiát is elérte a kivándorlási hullám?

Nem, tőlünk nem akarnak elmenni az emberek. Nagyon erős a közösségi szellem, az összetartás, ha nem így lenne, még nehezebb lenne az élet. Önöknél, ha valakinek szüksége van valamire, akkor lemegy a boltba, nálunk átmegy a szomszédba. Az emberek megosztják egymással, amijük van. Számomra furcsa, hogy itt mennyien élnek idősek otthonában. Zambiában a család eltartja az öregeket. Nálunk a depressziót sem ismerik.

Mire vágynak ott leginkább az emberek?

Arra, hogy legyen egy kerékpárjuk, amivel nagyobb távolságokat tudnak megtenni, és hogy legyen elég kukorica. Természetesen nagyon nagyok a különbségek a nagyvárosok és vidék között, vidéken szinte senkinek nincs fizetett állása, földművelésből, állattartásból élnek az emberek.

És ön mire vágyik?

Azt szeretném, ha az én országomban is megindulna a fejlődés, a szülők fontosnak tartanák, hogy a gyerekek járjanak iskolába, hogy megtanuljanak írni-olvasni, ehhez azonban komoly szemléletváltásra lenne szükség. Még manapság is 10-12 gyerek születik egy családban, mert úgy tarják, ha ebből a fele meghal, még mindig marad.

Mely három szóval jellemezné szülőföldjét?

Szerető, befogadó és barátságos ország.

Az előadás, a szentmise és az interjú alatt is végig mosolygott.

Mi nem siránkozunk azon, ami volt, kis dolgoknak is tudunk örülni, az emberek sokat énekelnek, táncolnak. A mosoly kultúránk része.