Munkanélkülivé vált Belán

Nagymihály. Túlzás nélkül állithatjuk, unatkozott, bosszankodott tegnap délelőtt Belán Norbert, a III. ligás nagymihályiak (Michalovce) kapusa a bártfaiak (Bardejov) elleni összecsapáson.

Nagymihály. Túlzás nélkül állithatjuk, unatkozott, bosszankodott tegnap délelőtt Belán Norbert, a III. ligás nagymihályiak (Michalovce) kapusa a bártfaiak (Bardejov) elleni összecsapáson. A gyengécske vendégek ugyan szerették volna szurkolóikat kiengesztelni az egy héttel ezelőtt hazai pályán elszenvedett súlyos vereségért, ám játéktudásukból erre nem tellett. „Zártan védekeztek, időhúzásra rendezkedtek be. Az első fél órában három ziccert puskáztak el a társak. Majd röviddel az első félidő lefújása előtt Tóth végre a vendégek hálójába talált. Fordulás után már a mi akaratunk érvényesült a pályán. Devečka büntetőből folytatta a gólgyártást, utána ismét Tóth volt eredményes. A végeredményt Devečka állította be. Érzésem szerint akár nagyobb arányban is nyerhettünk volna, hiszen a második félidőben már padlón volt az ellenfél” – értékelte a párharc lefolyását Belán Norbert. Elmondása szerint a 90 perc alatt csupán egy kapura tartó lövést kellett hárítania. „Unatkoztam. A tétlenség olykor visszaüthet. A csupán szem-lélődő kapus ugyanis csak nagy nehézségek árán képes a játékra összpontosítani”-- enlékezett vissza a történtekre Belán. A Zemplín újabb győzelmének köszönhetően továbbra is versenyben van a bajnoki címért. „Nagy versenyfutás zajlik az első helyért. Szerintem legalább három csapat, a Tőketerebes (Trebišov), Györke (Ďurkov) és a miénk pályázik jó eséllyel az elsőségre. A hajrában még megpróbáljuk kicsikarni a feljutást. A tavalyi tapasztalatokból okulva azonban a második hely is esélyt jelenthet a magasabb osztályba való lépésre. Nem kizárt ugyanis, hogy pénzszűkében ezúttal is önként visszalép valaki a II. ligások közül” – vélekedett csapata gyakorlati és elméleti esélyeiről a rutinos hálóőr, aki munkanélküliként élte meg a vasárnapi matinét. (ái)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?