MKP: "Alattomos provokáció" Párkányban Štúrnak szobrot emelni

Párkány |

<p>Alattomos provokációnak minősítette az MKP párkányi szervezete a Matica slovenská szoborállítási szándékát.</p>

„Elhibázott, a lakosság többségével szembeni érzéketlen döntésnek tartjuk a Matica slovenská részéről a szobor Párkányban való elhelyezését” – áll a közleményben. Szponzori támogatásokból és adományokból fedezné az egyesület a szoborállítás költségeit. Ľudovít Štúrnak eredetileg a sétálóutcán akartak szobrot emelni, de ebbe a városvezetés nem egyezett bele. „Még nyáron kérvényezték bizottságunknál a szoborállítást, de azt javasoltuk, forduljanak az építési, környezeti, területgazdálkodási és közlekedési bizottsághoz, amit nem tettek meg. Ötszáz euró támogatást kértek erre a célra, amit a testület nem hagyott jóvá” – mondta Vitkó Andrea (Híd), az oktatási, kulturális, sport és ifjúsági bizottság elnöke.

Margaréta Vyšná, a Matica slovenká párkányi szervezetének munkatársa szerint a szoborállítást Párkányban a lakosok harminc százaléka és Eugen Szabó polgármester is támogatja. A TASR hírügynökségnek adott nyilatkozat alapján a Matica slovenská és a polgármester csupán a szobor helyét illetően nem volt azonos állásponton. A mellszobor a Duna-parton kap helyet, ahol az esztergomi bazilikával fog farkasszemet nézni.” – áll a közleményben. A 2011-es népszámlálási adatok szerint Párkány 10 919 lakosából hivatalosan 6624-en vallották magukat magyar, 2930-an szlovák nemzetiségűnek.

Ľudovít Štúrnak nincs köze Párkányhoz, soha nem élt vagy tartózkodott a városban. Párkányt 1948-ban nevezték át Štúrovóra, s bár egy 1991-ben tartott népszavazáson a lakosok döntő többsége arra voksolt, hogy a város kapja vissza történelmi (Parkan) nevét, a kormány nem tett eleget a kérésnek. A Štúr-emlékmű alapkőletételét a Matica slovenská október 28-ra hirdette meg. A ceremónia 16 órakor kezdődik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?