Miniszterek autópálya-nézőben

A Kassa határában épülő D1-es autópálya Budamér és Magyarbőd közti szakaszát ellenőrizte tegnap Érsek Árpád közlekedési és Sólymos László környezetvédelmi miniszter.Magyarbőd (Bidovce)A szakasz építését 2016-ban kezdték el, Érsek úgy nyilatkozott, meglátása szerint megfelelő ütemben halad a munka.

A Kassa határában épülő D1-es autópálya Budamér és Magyarbőd közti szakaszát ellenőrizte tegnap Érsek Árpád közlekedési és Sólymos László környezetvédelmi miniszter.

Magyarbőd (Bidovce)

A szakasz építését 2016-ban kezdték el, Érsek úgy nyilatkozott, meglátása szerint megfelelő ütemben halad a munka. „A kassai kerülő út építése nagyjából a felénél tart. Ez az épülő sztráda legkeletibb szakasza. Kulcsfontosságú szerepe lesz, ugyanis ha átadjuk, felszabadul a város a keletről és délről érkező forgalomtól” – nyilatkozta lapunknak Érsek Árpád. Hozzátette, a 14,4 kilométer hosszú szakasz befejezését 2019-re tervezik. A kerülő útnak köszönhetően 14 perccel rövidebb lesz az út, mint a városon keresztül. Az új szakasz a már meglévő, Eperjes felől vezető D1-es autópályára fog rácsatlakozni Budamér (Budimír) település határában, de a tervek szerint szintén összeköttetésben lesz a tervezett R2-es gyorsforgalmi út Felsőolcsvár és Kassa-Saca közötti szakaszával is. Az R2-es építéséhez szükséges pályázatok kiírását Érsek tájékoztatása szerint már az év második felében megkezdik. A Budamér és Magyarbőd közti szakasz építését európai uniós forrásokból, az Integrált Operatív Programon keresztül finanszírozza a tárca. Az építkezés nettó összköltsége 19 744 060 euró.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?