Mindszenty-emlékév kezdődik Komáromban

Pozsony |

<p>
<p>Csütörtökön kezdődik a Pázmaneum Polgári Társulás által meghirdetett Mindszenty-emlékév a komáromi Szent András-plébániatemplomban, a nyitórendezvényen egy monodráma előadásával emlékeznek meg Mindszenty József hercegprímás születésének 120. évfordulójáról.</p>
<div><br /></div>
</p>

Az ünnepélyes program Karaffa János atyának, a Pázmaneum védnök-elnökének a köszöntőjével kezdődik, majd bemutatják az Állok Istenért, Egyházért, Hazáért című monodrámát Boráros Imre színművész főszereplésével - írja a bumm.sk szlovákiai magyar hírportál.

Tarics Péter monodrámája, amely Mindszenty József emlékiratainak a felhasználásával készült, hat képben idézi fel a bíboros életének 1948-tól a haláláig, 1975-ig terjedő időszakát.

Mindszenty József bíboros, Magyarország utolsó hercegprímása március 29-én született 120 évvel ezelőtt. 1948–ban letartóztatták, majd koncepciós perben életfogytig tartó fegyházra ítélték, később házi őrizetbe helyezték. A szovjet megszállás után 1956-ban az amerikai nagykövetségre menekült, ahol egészen 1971-es külföldre távozásáig  tartózkodott. Ezután aktív pasztorációs tevékenységet folytatott világszerte a magyar hívek között. Bécsben halt meg 1975-ben. Holttestét 1991-ben hozták Magyarországra, és az esztergomi érseki kriptában helyezték el.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?