Mindenük odalett a tűzben

V. KRASZNICA MELITTAKeszegfalva. Példamutató összefogásról tett tanúbizonyságot a község vezetése és lakossága, a barátok, az ismerősök, amikor a pénteki tűzben mindenüket elveszített Kosztolányi család segítségére siettek.

V. KRASZNICA MELITTA

Keszegfalva. Példamutató összefogásról tett tanúbizonyságot a község vezetése és lakossága, a barátok, az ismerősök, amikor a pénteki tűzben mindenüket elveszített Kosztolányi család segítségére siettek. Azonnal gyűjtés indult és két nap alatt több mint ötezer euró készpénz, valamint bútor, ruha, konyhai eszköz, lakberendezési tárgy gyűlt össze, amellyel a két kiskorú gyereket nevelő család újrakezdését igyekeznek megkönnyíteni. A képviselő-testület még aznap rendkívüli ülésen kétezer euró gyorssegélyt szavazott meg a költségvetésből, és az önkormányzat állja a romok elszállításának költségeit is. „A fedél nélkül maradt család már a héten beköltözhet egy kétszobás községi bérlakásba” – tudtuk meg Lehoczky Milan polgármestertől. Addig is a nagyszülők fogadták be őket.

A tűz múlt pénteken délben ütött ki egy keszegfalvai családi házban, amelyben akkor szerencsére senki nem tartózkodott. „Előre gyártott elemekből épült, ún. okál típusú házról lévén szó a tűz nagyon gyorsan terjedt, fáklyaként égett az egész. A rajtunk lévő ruhán kívül mindenünk odalett – mondta keserűen Kosztolányi Péter. – Csak az vigasztal, hogy senki sem sérült meg.” A család egy 11 éves kislányt és egy 8 éves autista kisfiút nevel. A baj sosem jár egyedül, szombaton a kisfiú kiesett a hintából és eltört az orra, két napig kórházban volt vele az édesanyja. Ő még nem fogta fel, hogy nem térhet vissza megszokott környezetébe. A tűz okát még vizsgálják, Csontos Imre, a Komáromi Tűzoltó-parancsnokság igazgatójának tájékoztatása szerint valószínűleg elektromos rövidzárlat keletkezhetett.

„Nagyon hálásak vagyunk mindenkinek, aki anyagilag, valamilyen használati tárgygyal, ruhával segített, vagy akár vigasztaló szóval próbál lelket önteni belénk, megható tapasztalni ez a hatalmas összefogást – tette hozzá a családfő. – Mihelyt a biztosítótársaság felméri a kárt, azonnal nekifogunk a romok eltakarításának, és amint lehet, újra felépítjük otthonunkat.” Számlaszámot is nyitottak a Szlovák Takarékpénztárban, ahová várják a további adományokat: 5058541654/0900.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?