Miért Gömör az ország „nyomornegyede”?

Egy évszázada még virágzó táj, élénk gazdaság és kultúra. Mára kopott, leszürkített, gazos senki földjének, elhagyott gyárak és bányák látványától elszomorítóvá váló, elkerülni való vidéknek látszik, kultúrájában pedig az utolsó tartalékokat emészti.

Hosszú és összetett folyamat eredménye ez. Okai nagyon nyilvánvalóak. Ez a vidék addig élte fénykorát, amíg a természetes, tehát az észak–déli irányú útvonalak, gazdasági és kulturális ütőerek összekötötték azzal az egykori anyaországgal, amelynek szüksége volt e régió termékeire – a vasra, a fára, a kőre. Amikor ezeket az útvonalakat mesterségesen elvágta az országhatár, s amikor mindez véglegesen tudatosult is az itt élőkben, akkor kezdődött meg Gömör fokozatos, máig tartó, lassan visszafordíthatatlannak tűnő általános leépülése.

Míg az első világháború előtt a nyomor elől a kivándorlási hullám, a második világháború után a kényszerű kitelepítés, a lakosságcsere, az értelmiség elvándorlása, elüldözése „fejezte le” végképp a gömöri gazdaságot és szellemiséget. A jelenlegi helyzet tehát nem hirtelenjében állt elő, hanem valószínűleg egy korábbi, módszeres leépítési folyamat eredménye. Bár a szocializmus idején volt némi ipartelepítés, főként az élelmiszeripari üzemek építésével akarták megváltoztatni a vidék gazdasági struktúráját, ezek az üzemek már szinte mind bezártak. A gépipart is szerették volna meghonosítani. De az ilyen üzemekben javarészt szlovák műszaki értelmiség került vezető pozícióba.

Gömörben a felsőfokú végzettségűek aránya nagyjából az országos átlag körül mozog, azonban ha a magyar értelmiséget nézzük, azt láthatjuk, zömmel pedagógusokat jelent. Nagyon kevés még mindig a műszaki értelmiségi, kevés magyar menedzser, közgazdasági és jogi képzettségű fiatal tér ide vissza. A térségben az átlagfizetések fel sem vehetik a versenyt a fővárosi vagy fejlettebb régióbeli fizetésekkel. Ez elvándorláshoz, a szürkeállomány elszippantásához vezet. Komoly és sürgős megoldást váró probléma az alacsony képzettségűek igen nagy száma e vidéken. Az ő számukra munkahelyet teremteni a legnehezebb, hiszen csak betanított munkásként, sedégmunkásként alkalmazhatók.

Megkerülhetetlen a roma problémakör. Gömörben a Szepesség után a legnagyobb számban élnek tömbben (nagyobb közösségekben). Egy, máig többségként számon tartott részük magyarnak vallja magát. Ők élnek a legnehezebben, sokan csak szociális segélyekből, juttatásokból. Szinte természetes a megélhetési bűnözés, például az illegális fakitermelés, a mezőgazdasági termőterületek fosztogatása.

Komoly gond – időzített bomba – az alkoholizmus. Ennek következménye az itt élők egészségi állapotának folyamatos romlása, a sok széthulló család, a csellengő ifjúság.

A kép nagyon összetett, a 29 százalékos munkanélküliség pedig olyan teher a vidéken, amely megtorpant minden gazdasági lendületet, minden vállakozásra rányomja bélyegét. Természetesen az anyagiak hiánya a szellemiek elsatnyulásához is vezet, s bár civil szervezetből látszólag nincs hiány, sok társulás csak formálisan működik, vagy pedig néhány ember munkáján múlik, hogy eredményeket is hozzon. Gömör most nagyon lent van. Nagyon sötét napokat, hónapokat, éveket élt meg eddig, és csak az a kérdés, nem lesznek-e ezekből a sötét napokból, hónapokból, évekből végül évtizedek. Annyi bizonyos: semmilyen önkormányzat – sem helyi, sem pedig megyei – nem képes önerőből megbirkózni a problémákkal. Gömör kormányzati szintű, sőt európai odafigyelést kíván. (szasz)