Mi lesz a gyerekből?

A tehetetlenség alapvető szülői élmény. Ahogy az „erről lemaradtunk” érzése is. A gyermek még csak három és fél, de máris hosszan sorolhatnánk a felhalmozott hátrányokat. Az egész már a várakozás kilenc hónapja alatt elkezdődött. Nem éltünk ultraegészségesen, sem stresszmentesen. Nem hallgattunk megnyugtató, lágy zenéket, mintegy előkészítve az utat, hogy csemeténk belátható időn belül apró Mozartként ejtse ámulatba az úri közönséget. De tovább megyek: erről a magzatról még 4D-s ultrahangfelvétel sem készült… Ha elég nagy lesz, hogy megértse ennek a súlyát, azonnal tudni fogja, hova tegyen bennünket.

Az elmúlt években sorra szembesültünk a korlátainkkal. Többek között barátainknak köszönhetően, akik (ahogy végső soron mi is) szülőségük okán nevelési tanácsadóvá léptek elő. Éva és Gábor két vasgyúró fiúgyermeket tudhatnak a magukénak, a kecsketejre esküsznek meg a következetes nevelésre, és a jövőképükben a srácok több nyelvet beszélő, nagy múltú iskolákat látogató, többdiplomás harcművészekként szerepelnek. Tibor és Ági tudja, hogy meg kell adni a módját. Épp arra hajtanak, hogy a trón-örökös angol iskolában kezdje meg a tanulmányait. Addig is beíratták teniszezni egy sztár-edzőhöz. Azt hallják, tehetséges a gyerek, így viccesen és büszkén megjegyzik: „ha megöregszünk, majd ő tart el bennünket”. Évi és Csaba gyönyörködve nézik néhányhetes apróságuk erőteljes lábtempóit a kádban – alig várják, hogy elkezdhessék a babaúszás-tanfolyamot. A folytatásról sincsenek kétségeim: ahol a friss szülők harmincasok, volt idő részletesen megtervezni a jövőt.

Könnyű nektek – védekezem rendszeresen –, fővárosokban éltek, ezernyi a lehetőség. Ott, ahol mi vagyunk otthon, maximum azon gondolkozdhatunk, súlyemelőt vagy birkózót neveljünk-e a fiunkból. Megjegyzem, egyikhez sincs meg az alkata. Itt a műkorcsolya, a könnyűatlétika, a hegedű, a társastánc csak álom – a valóságban fogalmunk sincs, ebbe az irányba melyik égtáj felé kellene elindulni. Ahogy arról sincsenek biztos ismereteink, vajon milyen az egészséges mérték, amikor még nem telepszünk rá saját vágyainkkal a gyermekünk életére. Most még csak annyit állíthatunk biztosan: nem árt, ha a szülőnek van energiája (mérhetetlenül sok) és ideje (lehetőleg több). Aztán majd meglátjuk, mi lesz ebből a gyerekből.