Felmentették a volt szöuli rendőrfőnököt a bűnös gondatlanság vádja alól

del-korea zaszlo

Egy dél-koreai bíróság felmentette csütörtökön a volt szöuli rendőrfőkapitányt a vétkes gondatlanság vádja alól abban az ügyben, amelyben 2022-ben halloweenkor a főváros Itevon nevű szórakozónegyedében egy tömegszerencsétlenségben meghalt 159 ember.

A halloween megünneplésére egy szűk utcában összezsúfolódott óriási tömeg egy híresség megjelenése miatt tülekedni kezdett, és agyontaposták egymást. A rendőrségi vizsgálat eredményeképpen az ügyészség vádat emelt a Jongszan kerületi rendőrkapitány és más tisztségviselők ellen, és idén januárban foglalkozás körében elkövetett, halált okozó gondatlanság miatt a szöuli rendőrfőnök, Kim Gvangho ellen is vádat emeltek, majd öt évi börtönbüntetés kiszabását indítványozták ellene.

A szöuli nyugati kerületi bíróság, amely szeptemberben a Jongszan kerületi rendőrkapitányra három évi börtönbüntetést szabott ki, Kim Gvanghót felmentette csütörtökön a vádak alól.

A bíróság a tömegszerencsétlenség miatt a kerületi rendőrkapitányt tette felelőssé, mert nem készítette elő megfelelően a rendezvény biztosítását. A volt szöuli rendőrfőnök esetében azonban nem találtak elegendő bizonyítékot arra, hogy az előkészítéssel, illetve a tragédiára adott válaszlépésekkel kapcsolatban gondatlanul járt volna el.

A gyászoló családokat képviselő és a felelősök megbüntetését követelő aktivista csoportok felszólították az ügyészséget, hogy fellebbezzen az általuk nem kellően szigorúnak tartott ítélet ellen.

A 60 éves Kim Gvangho, akit a tragédia után felfüggesztettek hivatalából, most júniusban mondott le szöuli rendőrfőnöki posztjáról.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?