Mi legyen az örökölt értékpapírral?

1993-ban meghalt az édesanyánk. A vagyonjegyes privatizációból származó értékpapír akkor nem ért semmit, ezért azt mondták, a hagyatékba sem kell betennünk. Azóta mi, örökösök is nyugdíjasok lettünk.

1993-ban meghalt az édesanyánk. A vagyonjegyes privatizációból származó értékpapír akkor nem ért semmit, ezért azt mondták, a hagyatékba sem kell betennünk. Azóta mi, örökösök is nyugdíjasok lettünk. Nehéz a megélhetés, ebből a kevés nyugdíjból indítsunk póthagyatéki eljárást, hogy megörököljük a semmit? Olyan tanácsot is kaptunk, hogy mivel édesanyám már 20 éve halott, hagyjuk az egészet, hisz a dolog már elévült, és hogy egyszerűen küldjük vissza az ezzel kapcsolatos leveleket. Igaz ez? Mennyit fizetnénk az új hagyatéki eljárásért? Miért nem elég, ha felmutatjuk a halotti bizonyítványt, és lemondunk az értékpapírokról? A faluban több embernek is ugyanez a problémája, miért nem lehet egyszerűsíteni?

Mivel a lakosság széles rétegét érinti az elárvult, vagyonjegyes privatizáció szülte értékpapírok problémája, az utóbbi időszakban több próbálkozás is volt arra, hogy ezeknek az elértéktelenedett papíroknak a sorsát végérvényesen rendezzék. Azokról az értékpapírokról van szó, melyek az örökhagyó után maradtak, de piaci értékvesztésük folytán a hagyatékba nem sorolták be őket. A hazai öröklési jogi szabályozás bonyolultsága és a törvényhozók egyéb prioritásai miatt azonban nem sikerült a témát jogi úton lezárni.

A Polgári Törvénykönyv 460. paragrafusa szerint a hagyatékba beletartozik az elhunyt minden olyan joga és kötelezettsége (vagyona és tartozása), amely örökölhető – még akkor is, ha ezekről az örökösök nem tudnak. A Polgári Perrendtartás 175x. paragrafusa szerint viszont ha a hagyatéki eljárás befejezése után további vagyon bukkan fel (melyet nem foglaltak bele a hagyatékátadási végzésbe), póthagyatéki eljárás indítható. Ugyanakkor, ha csak új adósság kerül elő, nem indul újabb hagyatéki eljárás.

A Szlovák Köztársaság Központi Értéktára (Centrálny depozitár cenných papierov SR) a fentiekre való tekintettel módosította a díjszabását és a 2012-ben és azelőtt elhunyt személyek nevére szóló értékpapírszámlák vezetéséért 2012. december 7-től nem számol fel számlavezetési díjat. Előfordul, hogy a központi értéktár rendszerében nem aktualizálták a tulajdonosokról szóló adatokat és továbbra is kiküldik a halott személy nevére kiállított számlákat. Ilyenkor javasolt a tudomásukra hozni, hogy az illető már nem él, és az értékpapír nincs belefoglalva a hagyatékátadási végzésbe, bizonyítékként pedig felmutatni a halotti bizonyítvány és a hagyatéki végzés másolatát.

A díjszabás fent említett módosítása előtt elhalálozott „számlatulajdonosok” nevére kiküldött, ki nem fizetett számlákat illetően Martin Wiedermann, a központi értéktár vezérigazgatója úgy nyilatkozott, ezek kifizetését nem fogják forszírozni, és a kintlévőségeiket be nem hajtható követelésként fogják kezelni.

Ha viszont az örökösök már kifizették a szóban forgó díjakat, csak úgy tudják visszaigényelni a kifizetett összeget, ha póthagyatéki eljárást indítanak, melynek során az értékpapír jogos tulajdonosává válnak. A központi értéktárnak kifizetett számlanyitási és átutalási díjakat visszatérítik nekik, viszont a póthagyatéki eljárással járó költségeket nem. Ez utóbbi díjakat a bírósági illetékekről szóló 71/1992-es törvény melléklete 18a tételének b. pontja (6,50 euró a póthagyatéki eljárás megindításáért) és a közjegyzői díjszabásról szóló 31/1993-as igazságügyminisztériumi rendelet alapján lehet kiszámítani.

Veszelei Viktória jogász

(A cikk tájékoztató jellegű, nem minősül jogi tanácsadásnak.)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?