Kasza-Szép Éva újságíró, TátÉrtelmetlennek, ésszerűtlennek és átgondolatlannak tartom ezt a módosítást.
Mi a véleménye arról, hogy a szülőnek jelentenie kell majd, hol van a 3–6 éves gyermeke?
![](/sites/default/files/styles/image_16_10_w400/public/lead_image/ujszo_1387181391635_11.jpg.jpg?itok=bjW4wHuJ)
Kasza-Szép Éva újságíró, Tát
Értelmetlennek, ésszerűtlennek és átgondolatlannak tartom ezt a módosítást. A hivatalok és az állam eddig is tudták, hol tartózkodik a gyermek, és szükség esetén – ha bántalmaztak egy kiskorút – idáig is volt lehetősége közbeavatkozni, és megtenni a szükséges gyermekvédelmi intézkedéseket. Kislányom egyéves. Születése előtt ugyan Magyarországon éltem, de Szlovákiában dolgoztam. Bár csak magyar állampolgársága van, minden vele kapcsolatos adatot be kellett jelentenem az illetékes szlovák hivatalokban is, hogy Szlovákiából megkaphassam az anyasági támogatást és a gyermekgondozási segélyt. Magyarországon jól kiépített a védőnőhálózat. Ha szükséges, az itt élő szlovák állampolgárok esetében is sokkal gyorsabban és hatékonyabban tudnak beavatkozni, mint a szlovák hivatalok. A bejelentést ebből a szempontból is feleslegesnek tartom. Valószínű, hogy kislányom az óvodát is itt fogja kezdeni, tehát kérdéses, nekünk mit kell majd tenni.
Tóth József képzőművész, Buzita
A feleségemmel teljes mértékben elítéljük a dolgot. Két gyermekünk van, egy négyéves kislány és egy 1 éves kisfiú. Ha elmegyünk otthonról, a nagyszülők vigyáznak rájuk. De az, hogy ezt kötelesek legyünk jelenteni valakinek, nonszensz. Nem tudom, miért fogadnak el ilyesmit, de szerintem ez sérti az emberi jogokat. A szülőket gyerekként kezelik. Hasonló jelentési kötelesség a szocializmusban volt. Szerintem egy demokratikus államban ez nem működhet így, és bízom abban, hogy a döntés nem léphet hatályba. Nem egy törvénynél volt példa arra, hogy elfogadták, és amikor kiderült, hogy rossz, törölték. Biztos, hogy nem fogom bejelenteni, kinél hagyom a gyerekeket, amíg dolgozom. Mondjuk, ha megbüntetnek érte, akkor kénytelenek leszünk betartani, de nem hiszem, hogy ilyesmi átmehet, ez sületlenség.
Peternai Zsuzsanna, a Pázmány Péter Gimnázium igazgatója, gyermekgondozási szabadságon, Érsekújvár
Meglepett a hír, elég nagy értelmetlenség, mert úgy vélem, ennél jóval fontosabb szociális kérdések is vannak, melyek prioritást élvezhetnének. Az alig valamivel több mint húszeurós támogatásért még arról is be kell számolnom, hogyan oldom meg a gyerek elhelyezését családon belül. Szerintem teljesen felesleges bejelenteni, a hivatal tudomására hozni, hogy ki vigyáz a gyerekre. Van a szülőknek éppen elég gondjuk ezen kívül is. Az óvodák telítettsége miatt a gyerek, a család számára egyaránt elfogadható megoldást kell találniuk. Kicsit olyan érzésem van az egésztől, mintha arra akarnák ösztönözni ezzel az anyákat, hogy ne akarjanak visszamenni dolgozni.
Varga Zsuzsanna történész, Érsekújvár
Csupán közvélemény-kutatás és tájékozódás szempontjából nem lenne ez ellen kivetnivalóm, ha statisztika céljából készülne a jelentés. Az elmulasztásért járó büntetés túlzás. Vannak gyerekek, akiknél talán jót tenne, ha fény derülne arra, ki vigyáz rájuk. A gyerekek jogait védő szándék ilyenkor vitathatatlan, ám általánosságban enyhén diktatórikusnak tartom a rendelkezést. Nem biztos, hogy jóra vezet, ha az állam a család belső, személyes dolgaiba ilyen szinten próbál betekinteni. (guzsu, ke, szaz)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.