Mentenék irhájukat

Bély. A tőketerebesi területi bajnokságban játszó bélyiek számára tavaszal minden mérkőzés életbevágóan fontos, hiszen a Balogh István edző vezette kollektíva a kiesőjelöltek között tanyázik.

Bély. A tőketerebesi területi bajnokságban játszó bélyiek számára tavaszal minden mérkőzés életbevágóan fontos, hiszen a Balogh István edző vezette kollektíva a kiesőjelöltek között tanyázik. A bélyiektől ráadásul a bajnokság végén hat pontot von le a szövetség, miután tavaly ősszel botrányba fulladt a Bieľ–Zemplínske Hradište találkozó. A hazaiak állítása szerint a játékvezetők „állítólagos” bántalmazása miatt igazságtalanul büntették meg őket az irányító szerv illetékesei... Ugyancsak sérelmezik a játékvezetők gyakori részrehajló ítéleteit, melyek bizony pontoktól fosztották meg őket. „A legutóbbi (17.) fordulóban játékunkkal, eredményességünkkel egyaránt bizonyítottuk, hogy komolyan gondoljuk a bentmaradást. Az élbolyhoz tartozó cejkeiket vertük 2:0-ra, a győzelem erőt, önbizalmat adott játékosainknak. Egyébként beváltak az erősítések. Jó teljesítményt produkál a zétényiektől leigazolt csatárunk, Martin Banda, illetve a két tiszacsernyői szerzeményünk, Dolák Róbert és Babják Tamás. Az önkormányzat költségvetéséből jut elég pénz az edzésmunka, a versenyzés zavartalan biztosításához. Bátran állítom, a mezőny kevés csapata rendelkezik a miénkhez hasonló erős játékosállománnyal, anyagi hátérrel” – nyilatkozta lapunknak Czető Ferenc, a bélyiek vezető tisztségviselője. De vajon milyen tervekkel utazik holnap Vojčicébe a Balogh-legénység? A legutóbbi fellépésünkön tanúsított elszántsággal, színvonalas játékkal idegenben is ponto(ka)t zsákmányolhatunk. Sajnos, a vasárnapi mérkőzésen kérdéses a sérüléssel bajlódó Dolák és Babják játéka. Ennek elle-nére egy pontra számítok” – hangzott a klubtitkár, Varga József esélylatolgatása. (pm)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?