Mentenék az irhájukat

Szentmária. Az őszi idényt a nem éppen kecsegtető utolsó előtti helyen zárta a tőketerebesi területi bajnokság szentmáriai újonca. A gyengécske eredmények tettekre ösztökélték a futballklub tisztségviselőit.

Ezekben a napokban országszerte havas-jeges pályákon zajlik a téli felkészülésÖrzsik Ödön felvételeSzitkár Istvánt az új esztendő elején a rutinos Dako János váltotta fel az edző posztján. Az új szakvezető tavaly éppen a tiszacsernyőieket vezette bajnoki címhez ebben az osztályban. Ezúttal viszont megmentőként köszöntötték őt új állomáshelyén. Hogy miért éppen őt bízták meg a tűzoltási munkálatok irányításával, arról a futballklub megbízott vezetője, Hornyák István tájékoztatta lapunkat.

„Dako János gazdag szakmai tapasztalatokkal rendelkezik. Elért eredményei azt igazolják, képes kihozni a gondjaira bízott labdarúgókból a maximumot. Nekünk most éppen erre lesz a legnagyobb szükségünk a tavaszi folytatásban” – érvelt a tisztségviselő. Fontos tényező, hogy az új szakvezető mellett a megfelelő anyagi háttér is biztosított az eredményesebb folytatáshoz. Az egykori szentmáriaiból lett amerikai állampolgár, Klein Arnold ugyanis továbbra is bőkezű mecénásként támogatja a bodrogközi kiscsapatot. Bizonyítja ezt az új öltöző építése, melyet épp a minap vettek birtokukba a futballisták.

Megtudtuk, ebben az esztendőben szeretnék a helybeliek a lelátó építését is befejezni.

„Sajnos, az öltöző építésének befejezése keresztezte számításaimat, január hatodika helyett csupán február első napjaiban kezdhettük el a téli alapozást. A fiúknak nem volt hol átöltözniük, zuhanyozniuk. Remélem, a késedelem nem hagy nyomot a labdarúgók erőnlétén. Szerintem a tavaszi folytatásig marad elég időnk arra, hogy behozzuk a kényszer szülte lemaradást. Péntektől vasárnapig háromnapos magyarországi edzőtáborozáson veszünk részt Komlóskán. Ennek keretében a gyakorlások mellett Erdő-horvátival és Karcsával is játszunk egy-egy előkészületi mérkőzést. Azon dolgozunk, hogy a rajtig három-négy játékossal növeljük a versenyhelyzetet, erősítsük meg a keretünket. Kiszemeltjeim rendre alacsonyabb osztálybeli csapatok mezét viselték napjainkig. Szerintem már a nyitányt követő 3-4 találkozón eldőlhet, mennyire reálisak bentmaradási esélyeink. Én eredményesebb folytatásra számítok” – nyilatkozta a felkészülés alakulásáról, az újdonsült szakvezető. Szentmáriánhosszabb távra szeretnék megalapozni a focijövőt. Ezt igazolja, hogy az ifikhez is szakképzett edzőt szerződtettek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?