Nádszeg. A helyi Szent Erzsébet Egészségügyi és Szociális Központ tegnap 2 millió 50 ezer korona támogatást kapott a nagyszombati megyei önkormányzattól. Renáta Zmajkovičová, a megyei hivatal vezetője megtekintette a nádszegi központot, és ott személyesen is értesítette az adományról Juhos Ferenc polgármestert.
Megyei ösztönzés
Nagyszombat megyében az idei második félévben három új szociális intézmény, köztük a nádszegi központ kezdte meg működését, és ezzel a kerületben 31-re nőtt a hasonló intézmények száma. Zmajkovičová elmondta, az intézmények működését a kerületi önkormányzat úgy támogatja, hogy teljes mértékben kiegyenlíti a bevételük és a kiadásaik közötti különbséget. Ezen kívül külön támogatással ösztönzik új szociális szolgáltatást nyújtó létesítmények létrehozását. Ilyen támogatás a tegnap átadott adomány is, amit úgy sikerült „kigazdálkodni”, hogy két másik szociális intézmény kapacitása az idén csökkent, s az így fennmaradt pénzt tudták átutalni a nádszegieknek.
A júniusban átadott szociális központba augusztus elején kezdtek beköltözni az első lakók. Egyelőre egy házaspár lakik a nyugdíjaspanzióban, öten pedig a nyugdíjasotthonban. Az első két lakó egy házaspár volt: a férj 94, felesége pedig 91 esztendős. A panzió kapacitása 15 személy, a nyugdíjasotthoné 50, és további 10 személyt tudnak elhelyezni az úgynevezett hospic részlegen, amely a gyógyíthatatlan betegek ellátására szolgál.
A polgármester szerint szeptember végére az egész kapacitást betöltik; már többen vannak a kérvényezők névsorában, de egyelőre szabad hely is van. A nyugdíjasotthonban és panzióban a „belépő” hetvenezer korona. Ezt az összeget azonban nem szükséges készpénzben kifizetni, ha valakinek ingatlana, lakása, földje van, azzal is „fizethet”.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.