Megvonta a bizalmat a polgármestertől az MKP

Megvonta a bizalmat a város polgármesterétől az MKP helyi szervezete. Eugen Szabót a 2014-es önkormányzati választásokon az MKP, a Híd és a Smer is támogatta.PárkányA bizalom megvonásáról az MKP párkányi szervezetének március 8-án tartott taggyűlésén döntöttek.

Megvonta a bizalmat a város polgármesterétől az MKP helyi szervezete. Eugen Szabót a 2014-es önkormányzati választásokon az MKP, a Híd és a Smer is támogatta.

Párkány

A bizalom megvonásáról az MKP párkányi szervezetének március 8-án tartott taggyűlésén döntöttek. A gyűlés egyik fontos pontja az önkormányzati képviselők munkájáról szóló beszámoló volt. Tájékoztató hangzott el egyebek mellett a párkányiakat és a környék lakosságát felháborító két hulladékhasznosítóról is, amely ellen az MKP aktivistái három és fél nap alatt több mint 7500 tiltakozó aláírást gyűjtöttek össze. „A taggyűlés aggályosnak és az önkormányzatiság alapelveivel összeegyeztethetetlennek tartja a város polgármesterének, Eugen Szabónak a témával kapcsolatos kommunikációját, a tények elhallgatását, a közvélemény félrevezetését, a lakosság és főleg a városi képviselő-testület mellőzését a tervezett hulladékégetők engedélyeztetése kapcsán” – áll az MKP párkányi szervezetének sajtónyilatkozatában.

A közelmúltban két hulladékfeldolgozással foglalkozó cég jelezte, hogy Párkányban szeretne üzemet nyitni. A Vašo Invest még az előző polgármester, Ján Oravec regnálása idején megkapta az ehhez szükséges beleegyezést. Most tevékenységi körük módosításához kérték a város jóváhagyását. Egy másik hulladékfeldolgozással foglalkozó cég, a HC Logistik letelepedését 2017. február 22-ig véleményezhette a város. Az ezzel kapcsolatos dokumentumok ugyan felkerültek a város hirdetőtáblájára és honlapjára is, de a testületi ülés napirendi pontjai közt nem szerepeltek. A HC Logistik ügyével Benyó Mónika (MKP) képviselői interpellációja nyomán kezdett foglalkozni a testület. A Vašo Invest ügyével kapcsolatban a polgármester rendkívüli ülést hívott össze, melyen részt vettek a cég képviselői is, de nem győzték meg a városatyákat. A HC Logistik és a Vašo Invest szándékát is határozottan elutasította a testület. „Komoly mulasztásnak tartom, hogy Párkány polgármestere a tervezett hulladékégetők engedélyeztetési és véleményeztetési folyamatában nem a város és a környék lakosságának érdekeit védte, munkáját nem polgármesteri esküje szerint végezte” – fogalmazott Szigeti László (MKP).

A 15 fős testületben az MKP-nak öt, a Hídnak négy képviselője van. Egy képviselő smeres, a többi független. Vitkó Andrea, a Híd frakciójának vezetője nem kommentálta az MKP döntését. „Az MKP sajtónyilatkozata számos pontatlan és félrevezető megfogalmazást tartalmaz. A hulladékfeldolgozó kérdésében a törvény által előírt módon jártam el” – reagált Eugen Szabó.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?