Megvásárolták a területet – pályázhat a város

Királyhelmec. A bodrogközi település önkormányzata legutolsó ülésén döntött arról, hogy megvásárolja a gazdasági minisztériumtól azt az 1250 négyzetméteres földterületet, mely a helyi műve?lődési ház alatt található parcella részét képezi.

Királyhelmec. A bodrogközi település önkormányzata legutolsó ülésén döntött arról, hogy megvásárolja a gazdasági minisztériumtól azt az 1250 négyzetméteres földterületet, mely a helyi műve?lődési ház alatt található parcella részét képezi. Mivel az intézmény alatti földek így gyakorlatilag teljes egészében a település tulajdonába kerültek, a fenntartó a kultúrház felújítására már akár az európai uniós források elnyerésére is eséllyel pályázhat.

Švistun László, a Királyhelmeci Városi Hivatal elöljárója elmondta, a parcelláért 190 ezer koronát fizettek, a vételárat még a múlt év folyamán szakemberek véleménye alapján határozták meg. Mivel az önkormányzat döntése után rendeződtek az ingatlan tulajdonjogi kérdései, a hivatal dolgozói nekiláthatnak a felújításhoz szükséges tervdokumentáció kidolgozásának. Erre a célra a település idei költségvetéséből 950 ezer koronát különítenek el, ám a kultúrház teljes rekonstrukciójához ennél lényegesen nagyobb összegre lesz szükség – több mint 10 millió koronára. Egy ilyen nagyságrendű beruházást azonban a város saját költségvetéséből nem tud finanszírozni, ehhez állami támogatásra vagy valamilyen európai uniós pályázati pénz elnyerésére lenne szükség.

A hatvanas évek közepén emelt kultúrház modernizálására eddig több tervezet készült, ám egyelőre az elképzelések megvalósításához pénzt nem sikerült szerezni. Nádasdi Péter, a Királyhelmeci Városi Hivatal művelődéssel és a nyilvánosság tájékoztatásával foglalkozó ügyosztályának vezetője lapunknak korábban elmondta, a 280 néző befogadására alkalmas színházterem rekonstrukcióját már régóta tervezik. Ezt a múltban többen, többször felvetették, ám konkrét fejlesztés kevés valósult meg. A nagyterem komplex rekonstrukciójára korábban két tervezet készült. Az egyik szerint a helyiséget kiszerelhető széksorokkal látnák el, így koncerteket és bálokat is rendezhetnének ott. A másik elképzelés szerint az épület udvarát beépítenék, így a nagyteremben csak színházi előadásokat tartanának, az egyéb rendezvényeknek az újonnan kialakított épületszárny adna otthont. Nádasdi Péter azt is elmondta, a királyhelmeci kultúrház alag?sorában lévő helyiségek eddig kihasználatlanul álltak. Ezekben a jövőben akár kávézó, kamaraszínpad és kiállítóterem is működhetne. A város most elfogadásra váró idei költségvetéséből egyébként a helyi kulturális és a sportélet támogatására 6,6 millió koronát fordítanának, ami közel 2 millió koronával több a 2007-es esztendőben előirányzott összegnél.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?