Először beszélt megpróbáltatásairól a 28 éves Radka, aki saját bőrén tapasztalta meg a terrort.
Megszólalt a pincérnő, aki túlélte a pozsonyi lövöldözést
A Tepláreň bárban dolgozó pincérnő a TA3 televíziócsatorna megkeresésére elmondta, pár perccel a támadás előtt már észrevették a 19 éves gyilkost, aki korántsem viselkedett gyanúsan.
Nagyjából 30-40 percig álldogált, és úgy tűnt, hogy csak vár valakire. Körülnézett, a mobilját nyomkodta. Egyikünk sem számított arra, hogy felénk lép, és ránk lő majd. Egy szót sem szólt, nem tett semmilyen utalást
– mesélte Radka.
„Előfordult, hogy amikor a bár előtti padokon ültünk, az arra járó autókból ránk kiabáltak, ekkor Juraj mindig gyorsan reagált. Néhány héttel ezelőtt valaki lekaparta az egyik oszlopról a matricáinkat, és ellopta a virágcserepeket, de közösen visszahelyeztük őket” – idézte fel a korábbi történéseket az egyik áldozatról a pincérnő.
Radka elmondta, reménykedik abban, hogy a két ártatlan ember halálából mindenki tanul majd, és valami változni fog Szlovákiában.
(tvnoviny)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.