Megszegték az új kenyeret

<p>Tardoskedd. Megkoszorúzták Szent István főtéri szobrát és megemlékeztek a Tardoskeddről kitelepített lakosokról a 16. Szent István Napokon.</p>

SZÁZ ILDIKÓ

Elfogadta a meghívást a magyarországi Nagyatád, Bonyhád, Tardos, Piliscsév és Környe, valamint az erdélyi Zetelaka küldöttsége is. A vendégekkel érkező hagyományőrző csoportok bemutatkoztak a szombati folklórfesztiválon.

A Bonyhádról és Tardosról érkezők a vendéglátóikkal együtt szegték meg az új kenyeret, és szétosztották az ünneplő közönségnek. A kitelepítettek emléktáblájánál Tóth Marián polgármester köszöntötte a vendégeket, majd Csomó Magdolna tardoskeddi pedagógus szólt a tardoskeddi családok csehországi kitelepítéséről. Buják Vince kosárkötő és fafaragó az emlékparkban az idei fafaragó találkozó mestereinek nevében adta át a kitelepítettek emlékére készített emlékoszlopot. Szombaton délután az Alvégen megnyitották a borudvart, a Sík Sándor Cserkészcsapat tagjai a tardoskeddi háziasszonyok hagyományos ételeit, kukoricalisztből sült görhönyt, almás pitét, kenyérlángost, mákos- és túróskalácsot, valamint tardoskeddi százrétűt és pogácsát kínáltak a vendégeknek. Az eső miatt elmaradt a hagyományos utcai felvonulás. A szabadtéri színpadon elsőként a piliscsévi szlovák asszonykórus mutatkozott be, majd a nagyatádi Vadvirág táncosai léptek fel. A helyi nyugdíjasklub 1993-ban alakult Rozmaring kórusa ismert tardoskeddi dalokkal szórakoztatta a közönséget. Árendás Milan képzőművész fajansz alkotásaiból készült, pénteken nyílt kiállítását a hétvégén is megtekinthették a vendégek a faluházban. Vasárnap ünnepi szentmisén emlékeztek Szent István államalapító királyra, majd meseelőadást és sportdélutánt tartottak.

Hétfőn futballmérkőzéssel, kirakodóvásárral folytatták az ünnepséget, az Alvégen a Csali Néptáncegyüttes szórakoztatta a közönséget.

Az Új Szó a rendezvény médiapartnere.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?