Megőrzik az elődök hagyatékát

Királyrév
Királyrév |

Falumúzeumot alakítottak ki az iskola két helyiségében a lakosok által felajánlott tárgyakból. A pénteki megnyitót az udvaron tartották az óvintézkedések betartásával.

A településen hónapok óta gyűjtötték a községházán a falumúzeum részére szánt tárgyakat egy helyi lakos, Nagy Ilona kezdeményezésére, aki 2000-ben kezdett néprajzi gyűjtést a településen. Mint mondta, a falu szeretete vezette őt ebben a munkában.

Hosszadalmas munka

„Úgy gondoltam, meg kell őriznünk a régi emlékeket, hogy a mostani fiataloknak meg tudjuk mutatni azokat, és ne vesszenek kárba sem írott, sem tárgyi formájukban. Királyrévi gyöngyfüzér címmel 2018-ban jelent meg egy kiadvány, amelyben helyi mondák, anekdoták és mesék jelentek meg, amelyek mindegyikét Királyrévben gyűjtöttem. Van egy 89 éves asszony, akit nem a szülei, hanem a nagyszülei neveltek. Ő például egészen más, sokkal régebbi történeteket tudott elmondani, mint mások. Ezután következett a tárgyi gyűjtés, ami meglehetősen hosszadalmas volt, hiszen 2000-ben kezdődött. Az idős emberekhez szeretettel, nyitott lélekkel és sok türelemmel kellett közeledni, hogy ne csak a meséiket, történeteiket, hanem az imádott tárgyaikból is esetleg adjanak oda valamit a falunak azért, hogy fennmaradjanak. A most kiállított darabokból álló tárlat csak egy töredéke annak, amik még megtalálhatók a faluban. Sokan vannak, akik még nem kapcsolódtak be a gyűjtésbe, de ha fogják látni ennek a szépségét, bensőségét, melegségét, ahogy visszaidézi a régmúltat és lelkileg megérinti az embereket, akkor talán háromszor ekkorára is ki lehetne bővíteni. Tulajdonképpen nem egy szigorú értelemben vett múzeum, hanem a régi királyrévi életnek egy darabja” – fogalmazott Nagy Ilona.

Megnyitó az udvaron

Agócs Gergely, Királyrév polgármestere örömét fejezte ki, amiért, ha nem is az eredeti terv szerint, vagyis az Októberfeszt keretében, de megvalósult ez a falu számára jeles esemény. Megköszönte Nagy Ilonának a kezdeményezést. „Ha ő nincs, akkor elkallódott volna mindaz, ami most a falumúzeum része, ezért köszönet jár neki az elvégzett munkáért” – fogalmazott a polgármester. Kifejtette, Királyrév kis falu, ezért az iskola egy része kihasználatlanul állt egy ideje. A koronavírus-járvány lassításra késztette az embereket. Ennek a két dolognak köszönhető, hogy a községi hivatal alkalmazottainak volt idejük arra, hogy összeállítsák a tárlatot, az elmúlt fél évben nagyon sokat dolgoztak rajta, és igazi csapatmunka eredménye, amit az érdeklődők láthatnak. 

Két helyiséget rendeztek be az épület egyik szárnyában. Az egyikben egy konyhát alakítottak ki, a másikban hálószobabelsőt, illetve egy egyházi részt, ahol papi palástot, íróasztalt és 18–19. századi egyházi könyveket állítottak ki. Takács Mihály, a Galántai Honismereti Múzeum igazgatója gratulált a királyrévieknek, és elmondta, nagyszerű dolog, hogy a helyiek felismerték, hogy az értékeiket meg kell őrizni. Berényi József, Nagyszombat megye alelnöke szerint mindig van mit megmutatni egy hely értékeiből, hiszen ezáltal nemcsak az adott település bővül és szépül, hanem az egész régió is. Elmondta, a falumúzeum megnyitása azért is fontos, mert amit mi, illetve a szüleink ismertek és tudtak, azt a gyerekeink már nem tudják, nem ismerik. A múzeumot Elek László esperes szentelte meg. Az Isten áldását kérte a kezdeményezőre, azokra, akik összeállították, és azokra, akik majd működtetik és látogatják. Az ünnepélyes megnyitó után Szitás Schnábelt Karolina vezetésével több 12-es csoportban megtekinthették a tárlatot a résztvevők. A továbbiakban rendszeresen látogatható lesz a királyrévi falumúzeum.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?