Udvard. November 6-án nyílt napot tart az Udvardi Összevont Középiskola igazgatósága az alapiskolák végzős tanulói és a szülők számára. Kóta Róbert iskolaigazgatótól megtudtuk, a látogatókat 9 és 14 óra közt várják a tanintézménybe.
Megnyitották az uszodát a nyilvánosság előtt
A megyei fenntartású iskola épületében a Nyitrai Kerületi Önkormányzat és az Európai Unió támogatásával az előző tanévben nyolc új tantermet, két tanári szobát, vadonatúj szociális helyiségeket adtak át. Az 1969-ben készült épület falait hőszigetelték, kicserélték a régi ablakokat, és jó hírnek számít az iskolát választó diákok számára az is, hogy az átépítés és bővítés után már nem kell a régi iskola épületébe átjárniuk, mert egy udvaron belül található minden tanterem. Az Udvardi Összevont Középiskola épületéhez uszoda és kollégium is tartozik, a nyílt nap résztvevői mindent megtekinthetnek – és úszhatnak is! A medencét idén október elsején a tanintézmény vezetése megnyitotta a nyilvánosság előtt is.
Két évvel ezelőtt öt új szakot hoztak létre az oktatási intézményben magyar és szlovák tannyelvvel. A diákok hároméves autószerelői szakra, kétéves szakosító („felépítményi”) közétkeztetés szakra, továbbá hároméves gépészeti és hegesztői szakra is jelentkezhetnek, vagy az érettségi után végezhető nemzetközi vállalkozás szakra. Kóta Róbert elmondta, a hegesztői szakon végző diákok számára több kedvező munkalehetőség is akad az érsekújvári régióban. (száz)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.