Megkezdték a sertések leölését Őrösben

sertéspestis
Őrös |

Az állategészségügyi felügyelet alkalmazottai megkezdték a tőketerebesi járásbeli Őrösben a sertések elpusztítását, hogy elejét vegyék az afrikai sertéspestis terjedésének.

Michal Bodrog, a tőketerebesi Regionális Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Felügyelet ellenőre a TASR-nek elmondta, a malacokkal villanyárammal végeznek, dögszállító is van a helyszínen. „Az állatokból mintákat veszünk és laboratóriumi vizsgálatra küldjük” - mondta Bodrog, és hozzátette, a korábban levágott sertések lefagyasztott húsából is mintát vesznek.

20-20 sertést likvidálnak kedden, öt háztájiban. „Pontos számot csak akkor tudunk mondani, ha végeztünk. Ugyanis a polgármester már háromszor írta össze a faluban található sertéseket, és mindháromszor más számot kaptunk” - fűzte hozzá az ellenőr.

„Körbejártuk a házakat, hogy megállapítsuk, hol van malac, és igyekeztünk azt is megtudni, hol volt disznóölés. Akik nem féltek, azok a napokban gyorsan levágták a disznót. Mások várták, hogy elvigyék őket a kafilériába” - mondta Horváth Gyula polgármester.

Az ellenőrök elsőként egy 220 kilós kocát és kilenc kismalacát ölték le, nem lehettek nagyobbak 8-10 kilogrammnál. „99 százalék, hogy egészségesek voltak – ezt ránézésre is meg lehet állapítani. A laborvizsgálatok után fogunk biztosat tudni, a lappangási idő miatt van némi rizikó” – pontosított Bodrog.

Az ólakat azután fogják fertőtleníteni, ha a laboratóriumi vizsgálatok igazolják a fertőzést. Az állategészségügyi felügyelet a fertőzés gócpontja körül három kilométeres körzetben pusztítja el az összes sertést, ez egyelőre csak Őröst érinti. További tíz kilométeres körzetben figyelik az állományokat.

A földművelésügyi minisztérium július 25-én jelentette be, hogy Szlovákiában is felbukkant az afrikai sertéspestis. Az ellenőrök ezután a háztájiban található mind a négy malacot elpusztították. Michal Bodrog elmondta, a vizsgálatok eredményét hétfőn (július 29.) kapták meg. „Az egyik sertésnek a belső szervei is fertőzöttek voltak, egy másik, 160 kilós egyeden még nem jelentkeztek a tünetek, de fertőzött volt. A velük tartott két kisebb, 30-35 kilós malac még nem fertőzött” - részletezte Bodrog. A gazda nem jelentette be az állategészségügyi felügyeletnél, hogy malacokat tart.

A hivatalosan bejelentett állatok kényszerű elpusztításáért kárpótlást kapnak a gazdák.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?