Megkérdőjelezett eljárás

Zselíz. Indulatoktól sem mentes fórumot tartottak a múlt héten pénteken délután a város Štúr utcai szlovák tannyelvű óvodájában.

Zselíz. Indulatoktól sem mentes fórumot tartottak a múlt héten pénteken délután a város Štúr utcai szlovák tannyelvű óvodájában. Nemzetiségi kérdésről az adott esetben szó sincs, sokal inkább pénzhiányról, a szülők és a tantestület előtt eddig elhallgatott, tervezett kényszerintézkedésről, és 600 ezer koronás, az évi keretet már most meghaladó fűtés- és vízhasználati költségekről. A város egy évre be szeretné zárni az épületet, és a hetvenkét kisgyereket átköltöztetné az SNP utcai óvoda két szabad pavilonjába. Az indok az, hogy takarékoskodni kell, mert a fűtési idényben az óvoda 600 ezer koronás számlát produkált, s a vízhasználat is aránytalanul magas. A további működés szempontjából az épület szerkezetében is alapvető hibákat találtak, a rekonstrukció és egy önálló, gazdaságos kazánház felépítése több mint félmillió koronába kerül, ez viszont olyan befektetés, amelyet a képviselő-testületnek kell jóváhagynia, nem oldható meg két-három hónap, vagy akár a nyári szünidő alatt. Pályázatot kell kiírni, a városnak mint fenntartónak viszont egy fillér plusszpénze sincs a további veszteséges működésre. Nagy Géza polgármester hangsúlyozta, hogy a tervezett bezárás csak ideiglenes, egy év múlva a kicsik visszatérhetnének az épületbe, s a jelenlegi személyzetnek sem kell létszámleépítéstől, elbocsátástól tartania. A szülők felháborodva fogadták az ideiglenes bezárás ötletét. Elmondásuk szerint őket sem a városi hivatal, sem a képviselők nem tájékoztatták a tervezett lépésekről. Hedviga Szabóová igazgatónő ugyancsak megerősítette, hogy a tervről ők sem kaptak hivatalos értesítést. Nagy Géza polgármester az összejövetelen elmondta: az elképzelés csak terv, tehát nem kész tény, s a végső döntést a képviselők hozzák meg a június 26-i ülésükön. Nagy közölte, még körülbelül 12 millió koronát kértek az oktatásügyi tárcától, hogy az oktatási intézmények működését továbbra is biztosíthassák, s hogy fedezhessék a törvény által is előírt higiéniai, egészségügyi, és más követelmények betartását az összes óvodában és iskolában, de erre egyelőre még nem érkezett válasz. A fórum felszólalói nem értik, hogy miért akarnak 72 kisgyereket két külön osztályba zsúfolni, amikor a törvény világosan kimondja, hogy életkortól függően 20, 23 vagy 25 kicsi járhat egy osztályba. Speciális esetben az óvoda igazgatója még két tanulóval gyarapíthatja az osztálylétszámot, de a másik épületbe költözéskor ez nem érvényes, nem beszélve arról, hogy az SNP utcai intézmény egy funérlemezből összetákolt épületegyüttesben van, formaldehides kigőzölgéssel. Beáznak, a szociális és egészségügyi helyiségek még rosszabb állapotban vannak, mint a Štúr utcai épületben, továbbá az ottani konyha sincs ennyi gyerekre méretezve. Nehezményezik továbbá, hogy a város mint fenntartó miért nem tett lépéseket, hogy a hőszolgáltató szabályzókat szereltessen fel, miképpen a vízszolgáltató is. Felvetették a kérdést, miért most kényszerülnek ilyen drasztikus döntés meghozatalára. Az igazgató elmondta, körülbelül havi harmincötezres számlát továbbított eddig a városnak, ami a víz- és gázszolgáltatás költségeit illeti, de nem figyelmeztették, hogy ez elviselhetetlen költség. Igaz, hogy sokszor túl meleg volt az óvodában, de azt központi kazánból fűtik, és a vízszolgáltatás ellenőrző beméréseinek eredményeit sem közölték az intézménnyel. A szülők még azt is felajánlották, hogy önerőből javítják ki a hibákat a nyári szünetben, vagy gyűjtést szerveznek az óvoda rendbehozatalára és megmentésére, mert semmilyen garanciát nem látnak arra, hogy egy év múlva újra üzemelhet az intézmény. A képviselő-testület mérlegelni fogja az ideiglenes bezárás mellett és ellen szóló érveket, s 26-án dönt az intézmény sorsáról. Az ügyre visszatérünk.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?