Meghalt egy csecsemő a kórházban

Dunaszerdahely. Meghalt egy csecsemő a dunaszerdahelyi kórházban csütörtökön. Az elkeseredett apa a hír hallatán tombolni kezdett és megfenyegette az egészségügyi dolgozókat. Rendőröket kellett hívni, hogy lecsillapítsák.

Dunaszerdahely. Meghalt egy csecsemő a dunaszerdahelyi kórházban csütörtökön. Az elkeseredett apa a hír hallatán tombolni kezdett és megfenyegette az egészségügyi dolgozókat. Rendőröket kellett hívni, hogy lecsillapítsák.

A terhesség előrehaladott állapotában lévő nő szerdán került kórházba, azt nem tudjuk, milyen tünetekkel. A szokásos magzati vizsgálatok nem mutattak rendellenességet, és idő előtti szülésre utaló jelek sem voltak. A magzat éjszaka mégis meghalt, másnap császármetszést kellett végrehajtani az anyán. Három olyan elváltozást állapítottak meg, amelyeknek akár az egyike is halált okozhat: levált a méhlepény, a baba nyaka köré tekeredett a köldökzsinór, és még egy csomó is volt rajta. A kórházban konzíliumot hívtak össze, hogy elemezzék az orvosi döntéseket.

Azt egyelőre nem állapították meg, történt-e orvosi mulasztás. Horváth Zoltán kórházigazgató elmondta, az utolsó vizitkor is rendben találtak mindent, a szívhangot is. A tragédia okait külső szakemberek bevonásával vizsgálják.

A nő élettársa a hír hallatán eszeveszetten rohant a kórházba, több ablakot betört, majd az egészségügyi dolgozókra zúdította elkeseredett dühét. Testi sértésre nem került sor, de a biztonság érdekében így is rendőrt kellett hívni. A férfi ellen rongálás miatt tett feljelentést a kórház vezetősége. Miután a kedélyek lecsillapodtak, beengedték a kórházba, hogy meglátogathassa lábadozó élettársát, akivel értesüléseink szerint első gyermeküket várták.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?