Meghaladta a korábbi maximumot az új fertőzöttek száma a Rozsnyói járásban

koronavírus kórház

A Rozsnyói járásban az új esetek száma meghaladta a korábbi hullám idején regisztrált maximumot. Jozef Varga, a régió tisztiorvosa a TASR-nek elmondta, a jelenlegi fejleményeket látva feltételezhető, hogy a járásban már az omikron variáns dominál.

„A negyedik naptári héten 130 százalékos növekedést regisztráltunk az esetszámokat tekintve. A hétnapos előfordulási arány 100 ezer lakosra vetítve elérte a 924 esetet" - tette hozzá Varga. Ennek ellenére - mondta - a rozsnyói kórházban egyelőre stabil a helyzet.

Az egészségügyi szakember tájékoztatása szerint a 65 évnél idősebbek az összes új fertőzött mindössze 3,4 százalékát tették ki, de a gyerekek körében erősebben terjed a járvány. „Az összes fertőzött 34 százaléka 18 év alatti. A múlt héten kilenc óvodai csoportban, 73 alapiskolai osztályban és 16 középiskolai osztályban regisztráltunk fertőzötteket" - tájékoztatott Varga.

A Rozsnyói Regionális Közegészségügyi Hivatal (RÚVZ) arra készül, hogy ugrásszerűen emelkedni fog a fertőzöttek száma, ami valószínűleg azzal függ össze, hogy a Rozsnyói járásban alacsony az átoltottsági arány, a lakosság körülbelül 41 százaléka kapta meg a COVID-19 elleni vakcina két adagját. A járás lakosságának több mint 22 százaléka megkapta a harmadik oltást.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?