Komárom. A hét elején rendkívüli testületi ülésen döntöttek a képviselők arról, hogy módosítják a város területrendezési tervét. Erre a lépésre azért volt szükség, hogy Őrsújfalu határában megépülhessen az olajsajtoló üzem – tájékoztatta lapunkat Bastrnák Tibor polgármester.
Meggyőző volt az ausztriai gyárlátogatás
A legutóbbi ülésen az MKP-klub javaslatára levették a napirendről e programpont megvitatását, mert több felmerült kérdésre szerettek volna választ kapni a képviselők, elsősorban az üzemnek a környezetre gyakorolt hatásával összefüggésben. Időközben a befektető meghívására ausztriai gyárlátogatáson vett részt az önkormányzat. A városi hivatal, valamint a közegészségügyi intézet küldöttsége a helyszínen győződött meg arról, hogy a termelés nem káros a környezetre. A delegáció tagjai a saját szemükkel láthatták, hogy Ausztriában a családi házak közvetlen közelében áll az olajpréselő üzem, és kellemetlen szagok sem terjengnek a gyár környékén. Továbbra is nyitott maradt viszont a logisztikai központ kérdése; a befektető ugyanis a kész termék egy részét vízi úton szeretné elszállítani, a kikötőt pedig az egykori öreg hajógyár területén, a hetes lakótelep közelében építené ki. A kikötőig viszont közúton szállítaná az árut, ezért többen a forgalom nagymértékű növekedésétől tartanak. „A környezetvédelmi bizottság a következő ülésig a lehető legtöbb szempontból meg?vizsgálja a problémát, és a testület majd a részletek ismeretében hoz döntést” – mondta a polgármester. Tájékoztatása szerint olyan változat is felmerült, hogy a beruházó a hajógyár területén keresztül jutna el a kikötőig, tehát a teherautók már Komárom bevezető szakaszán, a kauflandi kereszteződésnél lehajtanának a főútról, és nem terhelnék a várost.
Az olajsajtoló üzemet egyébként 23 millió euró ráfordítással készül megépíteni a beruházó, és 70–100 munkahely létrehozásával számol. (vkm)
V4-es kulturális együttműködés
A képviselők ugyancsak jóváhagyták, hogy Komárom is bekapcsolódjon a Visegrádi Alap által finanszírozott közös kulturális programba. Az együttműködésre való felkérés Kaposvárról érkezett, és egy lengyel valamint egy cseh város is társul még a projekthez. A pályázó és a kérvényező Kaposvár lesz, további konkrétumok a programmal kapcsolatban egyelőre még nem ismeretesek. (vkm)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.