Megállás nélkül dolgoznak

Királyhelmec/Nagykapos. Napok óta teljes kapacitással működnek a bodrogközi és az Ung-vidéki gumijavító műhelyek. Az autósok jelentős része ugyanis csak a hétfői kiadós havazás után tudatosította, már a régióba is beköszöntött a tél, s legfőbb ideje a személygépkocsik nyári gumiabroncsait télire cseréltetni.

Királyhelmec/Nagykapos. Napok óta teljes kapacitással működnek a bodrogközi és az Ung-vidéki gumijavító műhelyek. Az autósok jelentős része ugyanis csak a hétfői kiadós havazás után tudatosította, már a régióba is beköszöntött a tél, s legfőbb ideje a személygépkocsik nyári gumiabroncsait télire cseréltetni. Királyhelmecen az összes kisebb műhely előtt kocsisorok állnak, a legnagyobb szerelőcsarnokban pedig szinte megállás nélkül folyik a munka. Az üzem egyik alkalmazottja elmondta, az elmúlt napokban kénytelenek voltak rendkívüli nyitvatartási rendet bevezetni. Ez a gyakorlatban azt jelenti, addig dolgoznak, amíg van ügyfél. Különleges kéréseknek is eleget tesznek, így az is előfordult már, hogy nyitás előtt, a hajnali órákban végezték el a kerékcserét. A műhelyben az autósok természetesen vásárolhatnak is téli gumikat. A szolgáltatások ára szinte az egész régióban egységes, egy személygépkocsi esetében ez nem éri el a 400 koronát. A legolcsóbb téli gumi 1200 korona körüli áron kapható, márkás abroncsok esetében az ár ennek többszöröse is lehet. A műhely dolgozói szerint sok autós nemcsak közlekedésbiztonsági szempontok miatt cserélteti le a kerekeket, hanem azért is, mert a biztosítók a balesetek után azt is vizsgálják, hogy az autókon voltak-e téli abroncsok.

Nagykapos legnagyobb szervizének vezetője is arról számolt be, hogy az elmúlt 3-4 napban a szokásosnál jóval több ügyfelük volt. Márkás gumiabroncsokból Nagykaposon is viszonylag keveset adnak el, az emberek inkább az olcsó, futtatott kerekeket keresik. Meglepő módon minden műhelyben elmondták, hogy inkább az olcsóbb, öregebb kocsik tulajdonosai azok, akik elvégeztetik a kerékcserét. Ennek talán az is oka lehet, hogy új gépkocsik esetében ezt már a különböző szakszervizek végzik, ám hallottunk olyan véleményt is, hogy sokszor épp a több százezer korona értékű autók tulajdonosai próbálják „megtakarítani” a kerékcserével járó néhány száz koronás kiadást.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?