Még mindig keresik a parkolási rendszer üzemeltetőjét

Dunaszerdahely |

<div>A hónap elején új versenypályázatot hirdetett a város a parkolási rendszer üzemeltetésére. A tender győztese az év elején vehetné át szolgáltatás működtetését.</div><div>&nbsp;</div>

Júniusban pályázatot írt ki a város a parkolás üzemeltetésére. Hájos Zoltán polgármester a képviselő-testület múlt heti ülésén elmondta, négy cég jelentkezett a pályázatra. Augusztusban értékelték a tendert, majd megkezdődtek a tárgyalások a nyertes vállalattal. A City Parking Group évi 264 000 eurót kínált a parkolók üzemeltetéséért, a szeptemberben benyújtott szerződésjavaslatban kitértek arra, hogy a bevételtől függően fizetnének bérleti díjat a városnak. „Ahogy csökken a fizetési morál, kevesebbet fizetnének. Ötvenszázalékos csökkenésnél egy eurót sem fizetnének a városnak, annak ellenére sem, hogy a szerződésben 264 ezer eurót kínáltak. Ilyen feltételek mellett nem vagyunk hajlandók elfogadni az ajánlatot” – mondta az ülésen Hájos. A polgármester új pályázat kiírását javasolta. A képviselők a novemberi testületi ülésen döntenek az üzemeltetőről. Ravasz Marián képviselő javasolta, hogy részben módosítsák a pályázati feltételeket, beadványát azonban nem támogatta a testület. „Fontoljuk meg, hogy a cég január 1-jétől vegye át a rendszert. Nem hiszem, hogy ha három hónap alatt nem tudtuk megoldani a problémát, most két hónap alatt sikerül” – folytatta a képviselő. Ezzel a módosítással egyetértettek a képviselők. Csicsai Gábor képviselő a parkolási díj eltörlését javasolta. Szerinte a parkolók üzemeltetéséből származó bevétel nem számottevő. „Tartozunk ennyivel a lakosoknak és a városnak” – érvelt a képviselő. A polgármester közölte, ha ingyenes lenne a parkolás, nem mozognának az autók a városban és a parkolókban, és ez a kereskedőknek sem lenne ideális. Csicsai beadványát leszavazta a plénum. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?