„Meg kellett fékezni az 56-os forradalom Új Szóra gyakorolt hatását”

Milyen érzés ötven év után ilyen jegyzőkönyvet olvasni? Meglepte? Tartalmaz-e olyan információkat, tényeket, amelyek az ön számára öt évtizedig ismeretlenek voltak?

Számomra a jegyzőkönyv teljesen új, minden részletében és vonatkozásában. Én csak azt tudtam, hogy 1957. január 5-én egyik napról a másikra elbocsátottak az Új Szó szerkesztőségéből. Olyan sürgősséggel, hogy másnap, amikor el akartam vinni személyes dolgaimat az íróasztalomból, a portás már be sem engedett a szerkesztőségbe. A kirúgásom értelmi szerzője az a Dénes Ferenc, aki azelőtt a Szovjetunióban lágerparancsnok volt. Az meg sem fordult a fejemben, hogy erről jegyzőkönyv született, amely megjárta a kommunista párthierarchia különböző lépcsőit, egészen a KB Politikai Bizottságáig.

Mi volt a kiváltó ok?

Dénes Ferencnek a figyelmét már akkor felhívtam magamra, amikor Lőrincz Gyulát váltva főszerkesztőnek jött a laphoz. Amikor a pártközpont emberei beiktatták tisztségébe, a beköszöntőjében megjegyezte, semmi szükség csehszlovákiai magyar irodalomra meg könyvkiadásra, amikor Magyarországon éppen elég szovjet regényt fordítanak magyarra, jut belőle az itteni olvasóknak is. Dénest a Kassai Kerületi Nemzeti Bizottság úgynevezett magyar alelnökeként hozták az Új Szó élére, és megtették a Szlovák Nemzeti Tanács úgynevezett magyar alelnökének. Azért használom az úgynevezett jelzőt, mert hivatalosan soha nem írta magyarul a nevét. Szabó Bélával együtt azonnal tiltakoztunk. A jegyzőkönyvből az is kiderül, hogy jól működött az információcsere, mert Dénes tájékozott volt afelől, miket műveltem elődje, Lőrincz főszerkesztősége idején. A kirúgásom megokolásában az Egri Viktor regényéről írt szatírámat is úgy használja fel, hogy a nagy nyilvánosság előtt tettem nevetségessé a kulturális rovat vezetőjét, elvtársamat és munkatársamat. Pedig csak egy paródiáról volt szó. A jegyzőkönyvet olvasva utólag másképp látom egykori kollégáim viselkedését is. Eddig abban a hitben éltem, hogy a pártbizottság tagjai kiálltak mellettem, de egy kivétellel megszavazták a menesztésemet. Az egy bátor ember Balla József lehetett, mert a sorsát ő sem kerülte el: később őt is kiseprűzték a szerkesztőségből, és a Szabad Földműveshez került.

Az írószövetség magyar szekciójának vezetőségi tagjaként sok borsot törtek a pártszervek orra alá. Szinte napirenden tiltakoztak minden ellen, ami a szlovákiai magyarok jogai ellen történt Szlovákiában. Gondolom, ez is kényelmetlen lehetett a hatalom számára.

Látták, hogy a nézeteimmel többen egyetértenek a szerkesztőségben, és ennek hangot is adtak. Ez érlelte meg Dénesben a gondolatot, hogy le kell számolni velem. Meg kellett fékeznie a forradalom Új Szóra és a szerkesztőségre gyakorolt hatását. A kirúgást persze több figyelmeztetés előzte meg. A forradalom kirobbanásának idején például a Losonci járásban voltam riporton. Amikor visszajöttem, Dénes hívatott, és közölte, felhívta a besztercebányai kerületi pártbizottság titkára, hogy a losonci pályaudvaron egy autóbusz lépcsőjén állva tömeg előtt éltettem a magyar forradalmat. Nevetséges vád volt, nem is tudom, volt-e ilyen telefon vagy csak kitalálta. Az igazság, hogy anyám akkor már haldoklott, azért igyekeztem Gömörbe, Nógrádba járni riportokért, hogy minél gyakrabban lehessek a közelében.

Hogyan élte meg a család a tortúrát?

Feleségem háztartásbeli volt, két kisgyermeket nevelt, tehát nem volt egyszerű a helyzetünk. A legmegalázóbb azonban az volt, hogy fél évig havonta be kellett mennem František Déneš elvtárshoz, írja alá a fizetésem, mert nem hagyhattak egy fillér nélkül. Fél év elteltével aztán Szőke József felvett az Új Ifjúság szerkesztőségébe, természetesen alacsonyabb fizetési kategóriában, mint amilyenben elbocsátásom idején voltam. Hogy nem nyírtak ki teljesen, annak köszönhetem, hogy a pártközpont lehetővé tette, a pártsajtón kívül más szerkesztőségben dolgozhassak. Ha Dénes elvtársékon múlott volna a sorsom, nem tudom, hogyan végeztem volna.