ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉSGalánta/Szenc. Idén már nem kezdik meg a 75-ös és 62-es elsőrendű főút Galánta és Szenc közötti szakaszának felújítását.
Még el sem kezdődött az útfelújítás
![](/sites/default/files/styles/image_16_10_w400/public/lead_image/ujszo_14201862285026_7.jpg.webp?itok=E6hO4rjO)
ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS
Galánta/Szenc. Idén már nem kezdik meg a 75-ös és 62-es elsőrendű főút Galánta és Szenc közötti szakaszának felújítását. Az interneten olvasható információk szerint több mint harmincmillió euróba kerül a rekonstrukció.
Viktória Kmeťová, a Szlovák Útkezelő Vállalat (SSC) kommunikációs osztályának vezetője korábban úgy tájékoztatott, az év utolsó negyedévében megkezdődhet a felújítás. Zuzana Hromcovától, az SSC szóvivőjétől megtudtuk, jelenleg a kivitelező kiválasztására kiírt közbeszerzési eljárás folyik. Leszögezte, további kérdésekre az eljárás befejezéséig nem válaszol. Így azt sem tudtuk meg, mikor kezdődhet az építkezés és milyen korlátozásokra kell számítaniuk a közlekedőknek. A két járási székhely közötti útszakasz nagyon rossz állapotban van, kátyúk borítják, az úttest burkolata és széle megrepedezett, hiányoznak a fel- és lehajtó sávok. A Közbeszerzési Hivatal weboldalán olvasható felhívásból kiderül, hogy a felújítás keretében lecserélik a jelenlegi burkolatot. „A másik része a balra térő sávok megépítése, a nem megfelelő kereszteződések és hidak rekonstrukciója” – olvasható a dokumentumban. Értesüléseink szerint zajvédő falat és körforgalmakat is építenek. A felújítást európai uniós forrásból finanszírozzák, a vidékfejlesztési alap operatív programja keretében. A felhívás szerint a projekt összköltsége több mint harmincmillió euró.
Naponta több ezer autó halad át a két város közötti mintegy harminc kilométeres útszakaszon. A 62-es főút Szencet és Sopornyát köti össze, a 71-es út Diószegen kezdődik és Losoncon ér véget. (béva)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.