„Még annyi mindent ki kell faragnom”

Édesapám is faragott. Van egy szép Krisztus-szobra a restei templomban. Löffler Bélával együtt voltak hadifogságban, nagy tervekkel jöttek haza, közös kerámiagyárat szerettek volna alapítani. Persze ebből semmi sem lett a háború utáni rendszerben, a saját örömére faragott szobrainak egy része is elkallódott. Édesanyám pedig festett, szentképeket megrendelésre, az alakok megrajzolásában én is segítettem. De inkább a térbeli megfoghatóság érdekelt. Apám halála után, 1991-ben megcsináltam a mellszobrát, ott van a sírján. Aztán már egyre többet foglalkoztam kőfaragással, a fafaragás pedig az utóbbi néhány évben vált számomra egyre kedvesebbé.

Ezek szerint már gyermekkorában is a képzőművészet vette körül. Már akkor ellesett néhány fortélyt.

Gyerekkoromban is faragcsáltam az apám műhelyében, kifaragtam magamnak például egy kétcsövű puskát. Leszerelt katonaként aztán elvitt apám a szobrászművész Löfflerhez, hogy nézze meg, lesz-e belőlem valami... Á, dehogy, mondta Löffler, és ez bizony évekre visszarántott. De később mégis elkezdtem szobrászkodni, előbb modelleket csináltam agyagból, aztán kisebb-nagyobb szobrokat. Apám mellszobra után már éreztem, tudom ezt csinálni, és az első felkérés, a kassai magyar gimnázium falán lévő Rácz Olivér-mellszobor is megerősített ebben a tudatban. Azóta több háborús emlékművet is készítettem felkérésre.

Melyek a legismertebb köztéri munkái?

Hídvégardóban van egy trianoni emlékmű, részben az én munkám. Horvátiban, Tornán, Somodiban, Jászón, Péderben, Komarócon is van háborús emléktábla, melyet én csináltam. A szepsi Csemadok falán a Fábry-emléktábla szintén az én művem.

Néhány éve fafaragással is foglalkozik.

Mindig csodáltam Ferencz Györgyöt, a fafaragóművészt, aki egyébként jó barátom. Gondoltam, kipróbálom én is a fafaragást. Először csak egy fejet akartam kifaragni, aztán sajnáltam abbahagyni, továbbmentem, egész alakos szobor lett. Azért lett egy kicsit aránytalan, túl nagy a feje. Mire az aljára értem, akkora volt a különbség a szobron belül a stílusban és a részletek finomságában, mintha hárman faragták volna. A durvábbra faragott fejét ki kellett javítanom, de legalább egy szobron belül láttam a saját fejlődésemet.

Hogyan kezd munkához? Eltervezi, mit szeretne megfaragni, és keres hozzá megfelelő fát?

Meg kell nézni, mit ad ki a fa, milyen a mintázata. A fafajtától függ, mennyire hagyja magát „idomítani”. A hársfát lehet faragni keresztül-kasul, mert szinte egyszínű. Homogén, könnyen faragható. De a dió például sokkal szebb, és tervezésnél figyelembe kell venni a fa erezetét is, amely szépen kiemeli a domborulatokat. Ha van egy rönk fám, a közepét kifúrom, hogy ne repedjen meg, és száradni hagyom. Fajtától függően néhány évig is szárad, úgy mondják, a keményfa egy év alatt egy centimétert szárad ki. Ha megfelelően száraz a fa, neki lehet fogni a faragásnak, megrajzolom a körvonalakat ceruzával, először megkeresem az alak fejét, aztán megyek tovább. Vigyázni kell, mert könnyen megszalad a véső, és akkor az egész szobrot karcsúsítani kell, mert amit egyszer lefaragtam, nem lehet már visszatenni. Eleinte nem könnyű, szétfaragom a fát, úgy néz ki, nem lesz belőle semmi, aztán elkezdem látni, tudom, hol lesz a feje, az arca, és attól fogva már könnyebb a dolgom. Az arcot csak akkor szabad faragnom, ha teljesen nyugodt vagyok, mert arra nagyon oda kell figyelni, ha egy milliméterrel odébb megy a véső a kelleténél, például kancsal lehet a szobor. A kifaragott felületeket aztán le kell csiszolni, hogy ne legyen érdes, a szobrot lehet pácolni, hogy más színárnyalata legyen, és végül méhviasszal fényesíteni. De egy szobor voltaképp sosincs kész, viszszanézve mindig találok rajta faragni-, javítanivalót.

Főleg a népi témák érdekelnek, pásztor, betyár, ló, ilyesmi. A portrék is vonzanak. Nagyon megnézem a velem szemben ülő emberek arcát, milyenek a vonások a szem körül, az orrnál, milyen formájú a fül, a száj, a szem. Idén valószínűleg lesz kiállításom is, itt Szepsiben, de bővebbet nem mondhatok. Tény, hogy egyre nehezebben tudok meglenni a faragás nélkül. Ötvennégy éves vagyok, és még annyi mindent ki kell magamból faragnom.