Nyitra. A szükséges ezerből már több mint hétszáz aláírást gyűjtött össze a Szlovák Iszlám Párt bejegyeztetését szorgalmazó polgári társulás.
Mecset épül Nyitrán?
Nyitra. A szükséges ezerből már több mint hétszáz aláírást gyűjtött össze a Szlovák Iszlám Párt bejegyeztetését szorgalmazó polgári társulás. A társulás elnöke, a 29 éves Erik Prešinský lapunknak elmondta, hogy a leendő párt legfontosabb célkitűzései közé a mozlim vallás terjesztése, mozlim iskolák és mecsetek építése, valamint Szlovákia és az arab államok kapcsolatainak javítása tartoznak. Ő maga tizenöt évesen tért át a mozlim hitre, s állítólag katolikus szülei is tolerálják vallásos buzgalmát. A párt tagjai szintén a mozlim hitre áttért szlovák állampolgárok lesznek, de szeretnének együttműködni a Pozsonyban működő Mozlim Diákok Szövetségével és a Szlovákiai Iszlám Alapítvánnyal is. Az említett szervezetek vezetőjét Mohamad Safwan Hasnát is szerettük volna megkérdezni, mit gondol a kezdeményezésről, de, sajnos, nem tudtuk elérni. Erik Prešinský a közeljövőben arab üzletemberek anyagi támogatásával Nyitrán szeretne mecsetet építtetni. Azt, hogy hol, csak azért nem árulta el, nehogy túlságosan felverjék a telek árát. Egyelőre a párt leendő székhelyének a címe is titok, de a logója már elkészült: a körmöcbányai pénzverdében készített érmén arab betűkkel a Hizballáh – Isten Pártja felirat, valamint egy földgömbből kinyúló, géppisztolyt tartó kéz látható.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.