Mátyusföldi és csallóközi Duna-nap

Pozsony/HidaskürtSzombaton több tucat községben szedték a szemetet a Duna-nap alkalmából.Pozsonytól Párkányig 36 községben és Pozsony városrészeiben szedték a szemetet a Duna, valamint a Kis-Duna partján.

Pozsony/Hidaskürt

Szombaton több tucat községben szedték a szemetet a Duna-nap alkalmából.

Pozsonytól Párkányig 36 községben és Pozsony városrészeiben szedték a szemetet a Duna, valamint a Kis-Duna partján. Pozsonypüspöki, Somorja, Kulcsod, Szap, Jányok, Nádszeg és Hidaskürt is bekapcsolódott a felhívásba. A minisztérium gondoskodott a szemeteszsákokról és a kesztyűkről, az összegyűjtött szemetet a Szlovák Vízgazdálkodási Vállalat szállíttatta el. Sólymos László környezetvédelmi miniszter rámutatott, hogy meg kell változtatni az emberek hozzáállását a környezethez. „Örülök, hogy ennyi önkéntes bekapcsolódott a felhívásba, melynek egyik célja, hogy rámutassunk, másképp kell viszonyulni a környezetünkhöz. Remélem, ez a projekt is hozzájárul ahhoz, hogy a jövőben kellemesebben töltsük el a Duna-napot a folyóparton. Szemétszedés helyett a tiszta környezetet élvezzük” – nyilatkozta a miniszter, aki több községbe ellátogatott.

Hidaskürtön körülbelül negyven önkéntes – vadászok, helyi lakosok és a Iuven ifjúsági szervezet tagjai – gyűjtötte a szemetet a főút mentén, a Dudvág, a Kis-Duna és a Fekete-víz partján. „Egy pótkocsinyi hulladékot gyűjtöttünk össze. Például tévét, különféle tartályokat és gumiabroncsokat is találtunk” – mondta Forró Zoltán vadászgazda. Hozzátette, a helyi vadászok évente takarítják a község határát.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?