Mától az új üzemeltető által biztosított szerelvények járnak a Komárom–Pozsony vonalon

Komárom
Komárom |

A Szlovák Vasúttársaság (ŽSSK) és a közlekedési minisztérium képviselői, valamint a járat által érintett városok vezetői is kipróbálták az egyik vasárnap délelőtti járatot.

Főként azoknak utazóknak mondanék köszönetet, akik ilyen módon közlekednek Pozsonyba, s nem autóval járnak. Helyénvaló megemlíteni és köszönetet mondani a RegioJetnek, amely kilenc évig üzemeltette ezt az útvonalat. Örülök az Osztrák Szövetségi Vasutak (ÖBB) és a ŽSSK közti együttműködésének is” – mondta a komáromi vasútállomáson Jaroslav Kmeť, a közlekedési minisztérium államtitkára. Emlékeztetett, 10 éves szerződésre szóló versenypályázatot hirdettek meg az érintett vonal üzemeltetésére. Mint ismeretes, a jelenlegi helyzet ideiglenesnek számít, a ŽSSK és az ÖBB csak kétéves megbízatást kaptak a minisztériumtól.

Karol Martinček a ŽSSK elnökségének alelnöke többek között kiemelte az osztrák társasággal való együttműködést: „Ezzel üzenetet küldtünk Európa számára is arról, hogy az állami vasúti társaságok is tudnak kooperálni, s hogy a vasúti közlekedésnek a határon átnyúló kapcsolatok és együttműködések esetében is van értelme”.

Komárom

Keszegh Béla, Komárom polgármestere többek között elmondta, hogy a város milyen fejlesztéseket fog megvalósítani 2021-ben a tömeg- és az autómentes közlekedés terén, így például a vasútállomás mellett zárható kerékpáros parkolót fognak megépíteni, valamint felújítják a nem messze található buszpályaudvart is. Emellett felhívta a figyelmet arra, hogy a Komárom-Pozsony vonalon a közlekedésbiztonság terén is van még fejlesztenivaló, így további sorompók, jelzőtáblák és -lámpák telepítésére lesz még szükség, amelyekre az előző időszakban nem került sor.

A sajtótájékoztatón jelen volt Kerekes Vica színésznő is, akinek jóvoltából magyarul is hallható utastájékoztatás a Komárom–Pozsony vonalon. Kerekes reméli, hogy az utasok kellemesnek tartják majd a hangját.

A járatra később felszálltak Holényi Gergely nagymegyeri és Hájos Zoltán dunaszerdahelyi polgármesterek is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?