Másodszor ütött ki tűz ugyanabban a párkányi toronyházban

Párkány
Párkány |

Hétfőn négy óra után lakástűzhöz riasztották a tűzoltókat. Egy második emeleti lakás gyulladt ki abban a toronyházban, ahol 2003-ban már volt hasonló tűzeset.

„Nem hallottunk robbanást, és füstöt sem éreztünk. A szirénázásra lettünk figyelmesek. A lakás ablakából akkor már ember nagyságú lángnyelvek csaptak ki” – mondták a szomszédos toronyház lakói. A szemtanúk szerint a lakásban egy idős, hallássérült asszony élt, akinek sikerült időben kimenekülnie. „A tűzoltókat a szomszédok hívták ki. Nyolc párkányi és érsekújvári tűzoltó volt a helyszínen” – nyilatkozta lapunknak Michal Varga, a Tűzoltóság Nyitrai Kerületi Igazgatóságának szóvivője. Rövid időn belül sikerült megfékezni a tüzet, nem terjedtek át a szomszédos lakásokra és emeletekre. A ház lakóit sem kellett evakuálni. „A tűz a konyhában keletkezett, pontos okát még vizsgáljuk. A kár megközelítőleg 7 ezer euró” – nyilatkozta lapunknak a szóvivő.

Kapcsolódó cikkünk

Párkányban hamar híre ment az esetnek. Többen fotót és videót készítettek. A párkányiak még élénken emlékeznek arra a 2003-as drámai lakástűzre, mely szintén ezt a toronyházat sújtotta. A lángok tizenöt éve egy hatodik emeleti lakásban csaptak fel. A tűz gyorsan átterjedt a felsőbb szintekre. A házban sok kisgyerekes család lakott, a sűrű füst és a lángok miatt nem tudtak kimenekülni az épületből. A helyi, a komáromi és az érsekújvári tűzoltók munkáját akkor az esztergomi és a tatabányai tűzoltók is segítették. Az esztergomiakat a határon alaposan megvárakoztatták, holott csak nekik voltak olyan létráik, amelyekkel a lángokban álló felsőbb emeleteket is el tudták érni. A tüzet végül csak a tatabányai tűzoltók kiérkezése után sikerült elfojtani. A mentőknek hatvan embert kellett ellátniuk, két tűzoltót füstmérgezéssel szállítottak kórházba, de csodával határos módon senki sem sérült meg súlyosan.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?