Másik légitársaság helyettesítené a WizzAirt

A WizzAir fapados légitár-saság néhány nappal ezelőtt bejelentette, hogy május közepén megszünteti kassai bázisát és három nemzetközi járatát.

A WizzAir fapados légitár-saság néhány nappal ezelőtt bejelentette, hogy május közepén megszünteti kassai bázisát és három nemzetközi járatát. A megszűnő járatokat egy új légitársaság bevonásával pótolná a kassai repülőtér vezetése.

Kassa

A Košice Región Turizmus és a Košice Turizmus szervezet tavaly kötött szerződést a kassai repülőtérrel a turizmus fellendítéséért. Elsősorban a Kassa–Köln járat beindítását szögezte le az egyezmény, melyet a WizzAir fapados légitársaság 2017 első felében el is indított. A két nagyváros közti állandó járatot a szerződés szerint legalább három évig, heti két alkalommal és egy legalább 200 férőhelyes kapacitással kellett volna működtetni. „A járatok jól teljesítettek, ezeken a vonalakon több mint négyezer német és közel hétezer izraeli turista látogatott el hozzánk” – közölte lapunkkal Lenka Vargová Jurková, a Košice Región Turizmus igazgatója. Hozzátette, őket is meglepte a WizzAir bejelentése. „A légitársaságban bekövetkező változások valószínűleg a turizmusra is nagy hatással lesznek, de mindent elkövetünk, hogy megtartsuk az eddig elért eredményeket” – magyarázta Jurková. Az érintett felek már keresik a megoldást. Juraj Tóth, a kassai repülőtér szóvivője elmondta, ragaszkodnak Kassa és a keleti régió légi összeköttetéseinek fejlesztéséhez. „A törölt járatok újraindítása a prioritás, de lehetséges, hogy újakat is indítanánk. A lehető legrosszabbkor állt elő ez a helyzet, ugyanis a közelgő nyári szezon miatt a légitársaságok járatai már többé-kevésbé megteltek” – mondta Juraj Tóth.

A WizzAir május 14-én felszámolja kassai bázisát, és megszünteti a kölni, a sheffieldi és a Tel Aviv-i járatot. „Csak a Kassa–London járat marad meg, amely továbbra is hetente hétszer, de nagyobb kapacitással fog közlekedni. A jelenlegi Airbus A320-as típusú, 180 férőhelyes utasszállítókat az Airbus A321-es, 230 férőhelyes gépek váltják fel” – zárta Tóth.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?