Maroknyi várvédő emlékhelye

Aki az Ipoly mentén keletről nyugat felé utazik, annak biztosan ismerős az érzés, amikor a Kóvárnál a kinyíló folyóvölgy fölé magaslik, mint egy robusztus óriás, a magyarországi Drégely várának vulkanikus kúpja.

Drégelypalánk

Rajta a messziről csak sejthető, épp csak felvillanó csekély falak, felette a mindig morcos, a Börzsöny nyugati feléről ideúszó felhők. Szomorú emlékű, mégis dicső hely ez.

Mit írnak a krónikák

Drégely várát 1285-ben említik először írásban. A meredek, nehezen megközelíthető, jól védhető csúcson IV. Béla király parancsára emeltek kővárat, de az sem kizárt – ezt a régészeti feltárás hivatott bizonyítani vagy cáfolni –, hogy már a honfoglalás idején is állt itt erődítés. A hely szinte predesztinált erre, ugyanis a 444 méter tengerszint feletti magasságú vulkanikus csúcs emberi kéz által megformált platójáról három egykori vármegye szinte teljes területét belátni, de Nógrád, Hont és Bars megye mellett a Selmeci hegységig, jó időben még a Királyhegyig is ellátni. Az Ipoly egész középső folyását felügyelte a vár a maga idejében. Az első, még román stílusú kővár építtetői a Hontpázmány nemzetségbeliek, kezdetben családi birtok központja, 1285-ből Hont fia Demeter úr neve maradt meg birtokosként. A 13. század végén Csák Máté hódoltsági területe volt, majd Luxemburgi Zsigmond királyi várnagyot nevezett ki Drégelybe. Azt is feljegyezték a krónikák, hogy 1424-től bő egy évszázadon át az esztergomi érsek vadászkastélyaként szolgált a vár, majd a 16. század oszmán terjeszkedése idején lett ismét hadászatilag jelentős hely. Az érseki birtokosság idején gótikus és kora reneszánsz stílusban építhették át, ezeknek az átépítéseknek a fázisait csak sejteni lehet, de a bő másfél évtizede tartó feltárás és a felújító, állagmegóvó munkának már így is jelentős eredményei vannak. Legkevesebb ezer köbméternyi falat sikerült mostanra újjáépíteni a várban, és a munka folytatódik. Drégely közkedvelt turistacélpont lett, a várat évente több ezren keresik fel.

Szondi György híre

Ha a fénykorát említettük, meg kell emlékezni tragikus végéről is. Ki ne ismerné Arany János Szondi két apródja című versét, amely e szomorú, mégis magasztos pusztulásról ír. A tények alátámasztják Arany sorait, a várvédők hősiességét. 1552 júliusában Ali budai pasa, hogy észak, a bányavárosok felé utat törjön azok megsarcolására, Drégely vára alá vezette mintegy 12 ezer fős, falbontó ágyúkkal felszerelt seregét. A várat ekkor Szondi György kapitány vezetése alatt alig 146 fős legénység védte. Amikor az oszmán sereg a várhegy fennsíkján lévő palánkfalat felgyújtotta, a várvédők a viszonylag kis alapterületű fellegvárba vonultak vissza. Három napon át tudták tartani magukat, hősiesen visszaverve az ostromlókat, de a harmadik napon a falbontó ágyúk betörték a kaput. Szondi György még ekkor sem adta fel a várat, megmaradt maroknyi harcosával kitört, s utolsó csepp véréig harcolt, és igen nagy pusztítást végzett a török seregben. Hősiességüket maga Ali, a budai pasa is elismerte, a legenda szerint a kapitányt a várral szemközti domboldalon temettette el nagy pompával, állítólag a vártól kelet felé eső Aranydomb nevű helyen. Szondi György még az ostrom idején Alihoz küldte két apródját, arra kérve ellenfelét, kímélje meg életüket és gondoskodjon róluk. A két apród neve is fennmaradt: Libárdy és Sebestyén. Ám későbbi sorsukról semmit nem tudni. A vár olyan súlyosan megsérült, hogy innentől fogva többé nem volt lakható. A török a vár alatti településen, a mai Drégelypalánkon palánkvárat épített, ahonnan az Ipoly mente kereskedelmi és hadi útjait ellenőrizte.

Drégely, az úti cél

A vár megmentését még 1989-ben kezdeményezte Teszári Károly, a Duna–Ipoly Nemzeti Park Börzsöny tájegységi körzetének akkori vezetője, és az azóta eltelt negyedszázad alatt igen jelentős eredményeket értek el a vármentők. Ma már biztonságosan megközelíthető és bejárható a rom, jól láthatók a régi falak, és a még feltárásra váró területet is sikerült részben megtisztítani.