Márciusban nyithat a szenci ügyfélközpont

BARTALOS ÉVASzenc. Hamarosan a szenci járási hivatalban is megnyílik az ügyfélközpont, amit az ESO kormányprogram keretében alakítanak ki.

BARTALOS ÉVA

Szenc. Hamarosan a szenci járási hivatalban is megnyílik az ügyfélközpont, amit az ESO kormányprogram keretében alakítanak ki. Robert Fico kormányfő korábban úgy nyilatkozott, az állam célja, hogy a járási hivatalok legyenek az állam legerősebb képviseletei.

Martin Doboš, a Szenci Járási Hivatal vezetője a városi képviselő-testület ülésén elmondta, a Pozsonyi kerületben Szencen nyitják meg az első ügyfélközpontot, országosan az első tíz központ egyike lesz. „Folyamatosan dolgozunk a szervezésen. A járási hivatal nagy részét ügyfélközponttá alakítjuk át. A járási hivatalokba integrálják a teljes állami ügyintézést” – közölte Doboš. Kiemelte az ügyfélközpont előnyeit, a lakosok felesleges hivatalba járás nélkül, egy helyen tudják elintézni a különböző ügyeiket. A hivatalvezető elmondta, csak néhány olyan járási hivatal van az országban, ahol ténylegesen egy épületben intézhetők a hivatalos ügyek, a szenci ezek egyike. A közlekedésügyi és a közúthálózati, a földügyi és erdészeti, a kataszteri, az általános közigazgatási és a vállalkozói főosztály mellett a rendőrség két, a lakosság szempontjából legfontosabb részlege is megtalálható lesz a központban. A szolgáltatásokat idővel bővítik. A központ további előnye, hogy minden nap nyitva tart.

Agárdy Gábor (MKP) és Németh Gabriella (MKP), képviselő a magyar feliratok kihelyezését szorgalmazta, elmondták, szívesen segítenek a lakosoknak szánt információs füzet lefordításában.

A tavaly októberben megalakult járási hivatalok vették át a körzeti hivatalok hatásköreit. Az állam hatékonyabb és olcsóbb államigazgatást remél a közigazgatási reformtól. Nyolcvankilenc ügyfélközpont megnyitását tervezik, hogy a lakosok 50 kilométeres távolságon belül el tudják intézni a hivatalos ügyeiket. Galántán január elején Robert Fico és Robert Kaliňák nyitotta meg az ügyfélközpontot.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?