Már szakértők vitáznak az iskolakörzetről

Nagyszarva
Nagyszarva |

Szakemberek bevonásával egyeztet a nagyszarvai önkormányzat annak a törvénymódosításnak a következményeiről, melyet kormánypárti képviselők a településen kialakult helyzetre reagálva indítványoztak.

A település új vezetésének kezdeményezésére oktatási szakemberek, valamint a Híd és az MKP szakpolitikusainak részvételével zárt körű egyeztetést tartottak a napokban Nagyszarván a szlovák nyelvű iskola ügyében. A szlovák osztály megnyitását tavaly elutasította az önkormányzat, azóta kormánypárti képviselők indítványára úgy módosult a vonatkozó jogszabály, hogy a nagyszarvaihoz hasonló eset ne fordulhasson elő. Lapunknak több forrás megerősítette, hogy az egyeztetés fő témája a decemberben elfogadott törvénymódosítás volt. Utóbbi a kerületi székhelyeken levő járási hivatalokhoz utalja az iskolakörzet kialakításának jogkörét, ha az önkormányzatok nem tudnak megállapodni az iskolakörzetről. Az önkormányzat vezetése, a jelenlevő oktatási szakemberek és politikusok közösen értelmezték a módosítást. „Egyetlen célunk az értelmezés és a lehetséges kapaszkodók keresése volt, a találkozót nagyon pozitívan értékelem” – közölte neve elhallgatását kérő forrásunk.

László Zoltán nagyszarvai polgármester egy hónapja vette át Nagyszarva vezetését. „Érthető módon tájékozódni szerettem volna a problémáról és a lehetséges megoldásokról is. Hozzáértő szakemberek véleményét szerettem volna meghallgatni, hogy több szemszögből megvizsgáljuk a helyzetet, ne csak azt lássuk, amit a törvény előír” –indokolta a találkozót László Zoltán.

 

Az egyeztetésen Prékop Mária, az oktatási minisztérium nemzetiségi főosztályának vezetője, Fodor Attila, a Comenius Pedagógiai Intézet igazgatója, Fekete Irén, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnöke, Mézes Rudolf a Szlovákiai Magyar Szülők Szövetségének elnöke, Albert Sándor oktatási szakember, Menyhárt József, az MKP elnöke, valamint Kiss Beáta (MKP) és Balódi László (Híd) szakpolitikus vett részt. A jelenlevők abban állapodtak meg, hogy nem tájékoztatják a sajtót a részletekről, s újabb találkozóban állapodtak meg.

A polgármester a decemberben elfogadott törvénymódosítást kissé átgondolatlannak tartja, s úgy véli, a módosítás újabb kérdéseket von maga után. László Zoltán szerint, ha a törvény alapján egy ekkora településen, bárhol az országban, ilyen módon iskolát nyittatnak – legyen szó akár szlovák, akár kisebbségi iskoláról –, azt az önkormányzat csak megszorítások, például a fejlesztések leállítása árán tarthatja fenn. „Ez viszont biztosan nem tesz jót az ott élő közösségnek” – mondta Nagyszarva első embere. (sk, ie)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?