Már a rendőrség is nyomoz a Vajkánál partra vetődött hajó ügyében

Komárom |

<p>Komáromban horgonyzott le a korábban Vajkánál partnak ütközött svájci kirándulóhajó. A rendőrök&nbsp;általános veszélyeztetés ügyében indítottak eljárást.</p>

A rendőrség általános veszélyeztetés ügyében indított eljárást.  Ahogy arról korábban beszámoltunk, a svájci kirándulóhajó vasárnap hajnali 4 és 5 óra között parta vetődött Vajkánál, orrával belefúródott a gát aszfaltjába. Az ütközés során senki sem sérült meg. A hajóban nem esett komolyabb kár, a gátat azonban megrongálta. A keletkezett kár értéke 50-60 000 euróra tehető - tette hozzá a szóvivő. A hajó kapitányát Érsek Árpád közlekedési miniszter állítása szerint ittas állapotban szállították kórházba, mint utóbb kiderült, Dunaszerdahelyre. A kapitány román nemzetiségű, a kórházba rendőrök kísérték be. "A (kapitány) vérnyomásával voltak gondok, amihez a nagy stressz is hozzájárult" - mondta korábban a mentőszolgálat szóvivője, Boris Chmel. Rövid kivizsgálás után elküldték őt, de előtte még alkoholtesztnek is alávetették. "A teszt eredményeit a rendőrségnek továbbítjuk" - mondta Tomáš Kráľ, a dunaszerdahelyi kórházat is működtető Svet zdravia társaság szóvivője.   
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?