Kassa. A legoptimistább forgatókönyv szerint 2006-ra, a legborúlátóbb szerint pedig 2011-re készülhet el a Kassát Miskolccal összekötő gyorsforgalmi út szlovákiai szakasza. Lehet, hogy Kassa megye nem veszi át az utakat, ha az állam nem rendezi azok telektulajdonjogi kérdéseit.
Már 2006-ra elkészülhet a gyorsforgalmi út?
BIZTATÓ JEL
A megyei hivatal illetékesei elmondták, hogy a napokban egymillió korona érkezett Pozsonyból az építési engedéllyel kapcsolatos költségekre, s ez biztató jel. Ha a megye anyagilag függetlenné tud válni, illetve szakemberei nagyobb gyakorlatra tesznek szert az uniós pályázatok írásában, Rudolf Bauer megyei elnök szerint infrastrukturális beruházásokra is többet költenek majd, sőt, önálló kezdeményezésekbe fognak az útépítés terén.
HA LESZ PÉNZ, GYORSAN MEGÉPÜLHET
Ha minden készen állna, a gyorsforgalmi utat másfél év alatt meg lehetne építeni. 2011-re azonban égető szükség lesz rá, az előzetes számítások alapján ugyanis a két város közötti autós forgalom a jelenlegi napi 1500 gépkocsiról akár tízezerre is emelkedhet, és a meglévő út ennyit már nem bírna el.
ÁTVESZI A MEGYE AZ UTAKAT?
Ha az állam nem tisztázza mielőbb a közúthálózat átadásával kapcsolatos telektulajdonjogi ügyeket, előfordulhat, hogy Kassa megye vezetése nem lesz hajlandó átvenni az utakat. Ezt a lehetőséget Rudolf Bauer megyei elnök helyezte kilátásba, mivel a kérdéses állami közutak olyan telkeken át vezetnek, amelyeknek még nem rendezték a tulajdonjogait. A másod- és harmadosztályú utak állapota országos szinten Kassa megyében a legrosszabb, ezért könnyen lehet, hogy reális értékük jóval kisebb, mint a kérdéses telkek tulajdonosainak kifizetendő összeg, illetve a felújítás költségei. Ilyen esetben a törvény lehetőséget ad a megyének a visszalépésre.
NEM KÉRNEK KOLONCOT
„Nem szeretnénk a nyakunkba venni ekkora koloncot, védekeznünk kell egy megoldhatatlannak tűnő gonddal szemben. A jogviszonyokat az államnak kell tisztáznia, ugyanúgy annak kellene rendbe hoznia az utakat, mielőtt azok megyei hatáskörbe kerülnek” – véli Bauer. Hangsúlyozza, hogy a többi megye vezetésének is ez a véleménye.
A kassaiak nemrég megfontolásra javasolták a kormánynak az útkezelőség egységes átvételét, mivel nem tartják szerencsésnek a másod- és harmadrendű utak különválasztását az első osztályúaktól. Ez a javaslat Pozsonyban nem talált megértő fülekre, az átvétellel kapcsolatos konkrétumokról pedig augusztus végéig kellene döntenie a kormánynak, mivel az utak a jogszabály értelmében már a jövő év januárjától megyei fennhatóság alá kerülnek.
AZ ÁLLAMI PÉNZ CSAK A KÁTYÚKRA ELÉG
Antonin Reisinger, a megyei hivatal közlekedési osztályának vezetője lapunknak elmondta, hogy az állami költségvetésből idén összesen 36 millió korona érkezett közutak karbantartására, ami nagyon kevés, jóformán csak a télen keletkezett kátyúk betömésére elég. A megye területén több mint 1900 kilométer másod- és harmadosztályú közút van, és a hálózat nagy része harminc évnél régebben épült.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.