Illusztráció
Majdnem 3 ezreléket fújt óra közben a mattrészeg tanárnő, azonnal kirúgták
![alkohol nő k](/sites/default/files/styles/image_16_10_w400/public/lead_image/people-g894590b71_1920.jpg.jpg?itok=Qoq5_-kA)
A tanárnő csatak részegen tanította a mikosfalvai (Mikušovce – Illavai járás) alapiskola diákjait.
A tanulók elmondása szerint a tornát oktató pedagógusnő ittas állapotban érkezett autójával az iskolába. Már akkor látták, hogy furcsán viselkedik, később óra közben is tántorgott, és mustáros üvegből vodkát kortyolgatott.
A falu polgármestere, Eva Holbová elmondta, az eset még szerdán történt, az igazgatónő pedig kihívta a tanárnőre a rendőrséget.
Az egyenruhások alkoholszondás vizsgálatot végeztek, és 2,81 ezrelékes véralkoholszintet állapítottak meg a pedagógusnál. Az iskola feljelentést tett a tanárnővel szemben, és azonnali hatállyal megszüntették a munkaviszonyát.
(ta3)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.