Magyarországi támogatásból vett új épületet a Rovás

Kassa |

<p>Új, tágasabb épületbe költözhet a kassai székhelyű Rovás alkotócsoport. Magyarország Nemzetpolitikai Államtitkársága segítségével 280 millió forintot hívtak le a Bethlen Gábor alapból, amiből megvettek egy, a kassai Szent Erzsébet-székesegyház közelében álló épületet.</p>

„A Rovás új székhelye a Magyar Jelenlét Háza nevet kapja. Megszólítjuk a magyarországi megyéket, hogy intézményeik, szervezeteik, vállalkozóik és alkotóközösségeik révén kapcsolódjanak a programunkhoz” – nyilatkozta lapunknak Szabó Ottó, a Rovás polgári társulás elnöke. Hozzátette, az új komplexum különféle rendezvényeknek, előadásoknak, bemutatóknak, kiállításoknak és koncerteknek ad majd otthont. Mivel az épület jóval nagyobb a Rovás jelenlegi, Kmeť utcai székhelyénél, elfér a Hungarikumok Boltja, egy modern kiállítóterem és egy kávézót is. „Cukrászdát, borozót és éttermet is nyitnánk, valamint információs központot, kézműves- és művészeti boltot, művészellátót. Megpróbáljuk a lehető legjobban kihasználni az épületet. Mivel a támogatás csak az épület megvásárlására fordítható, továbbra is gondot okoz a komplexum fenntartása, de megoldjuk” – tette hozzá Szabó Ottó. Mivel az épület egyik szárnyában bank számára kialakított irodaház is található, a társulás valamelyik banknak adná ki a helységet. „Ha sikerülne hosszú távra bérbe adni ezeket a termeket, a fenntartással kapcsolatos gond is megoldódna. A megnyitót az év közepére tervezzük, nem sokkal később pedig szertnénk elindítani a tanfolyamokat a Kmeť utcai Löffler házban is” – zárta Szabó Ottó.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?