Kolon. A két évvel ezelőtt Zoboralján létrehozott Fecske – Nagycsaládosok Társulása augusztus 29-től 31-ig, péntektől vasárnapig Kolonban családi hétvégét szervez az Ilylyés Közalapítvány és a Mécs László Társulás támogatásával, melyre e hét végéig várják az érdeklődők jelentkezését.
Magyar nagycsaládosok hétvégéje Kolonban
Pénteken a szülőknek Andrásfalvy András tart előadását a nagyszülők családon belüli szerepéről, majd Sárközy Klára MKP-s parlamenti képviselő a családtámogatási rendszerről ad áttekintést, Gyurgyík László szociológus pedig a 2001-es népszámlálás tükrében közelíti meg a családkérdést. A résztvevők a lédeci tájházba, a gímeskosztolányi templomba és a gímesi várromhoz látogatnak el, vacsora után pedig Jókai Mária néprajzos mondja el tapasztalatait a zoboralji hagyományőrzésről. Az est folyamán a néphagyomány szerepéről, a koloni hagyományőrzőkről, valamint a család értékmentő szerepéről és a magyarországi nagycsaládos hétvégékről is szó esik majd.
Szombaton délelőtt a résztvevők szakemberektől kérhetnek tanácsot a családban felmerülő problémákkal kapcsolatban. A legkisebbek számára rajzversenyt, sportversenyt rendeznek, délután a koloni tájházba látogatnak, este pedig családi vetélkedőket rendeznek.
Vasárnap Jáki Sándor Teodóz bencés atya tart szentmisét a családokért, és mivel hagyományőrzőként mindeddig közel 700 csángó és zoboralji dalt gyűjtött össze, erről is érdekes beszámolót tart. Záróünnepségre a koloni szabadtéri színpadon kerül sor, a tábortűz mellett kezdetét veszi a szünidei búcsúztató. A részvételi díj családonként kétszáz korona, ebben benne foglaltatik az étkezés és a sportpálya melletti tornateremben az elszállásolás. Szállást foglalni a helyi szállóban is lehet, ott – alapítványi hozzájárulással – személyenként száz koronába kerül. A jelentkezők Tóth Attilánál érdeklődhetnek a 037/63 16 210-es telefonszámon, vagy a következő címen: Školská 120, 951 78 Kolonban.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.