Maffiamódszerek Tornalján

Tornalja. Akár tizenkét év börtönbüntetést is kaphat az a négy férfi, akik ellen február 7-én emelt vádat a Rimaszombati Ügyészség zsarolás miatt. A gömörhorkai Ladislav V., a rimaszombati Alexander V. és Tibor K., valamint a dobócai Peter K.

Tornalja. Akár tizenkét év börtönbüntetést is kaphat az a négy férfi, akik ellen február 7-én emelt vádat a Rimaszombati Ügyészség zsarolás miatt. A gömörhorkai Ladislav V., a rimaszombati Alexander V. és Tibor K., valamint a dobócai Peter K. tavaly nyár óta fenyegette és zsarolta a tornaljai Canyon diszkóklub tulajdonosát, tetemes védelmi pénzt követeltek tőle. Havonta ötvenezer koronát fizettettek ki a városi strand mögötti egykori pionírtábor területén kialakított, jól menő zenés szórakozóhely tulajdonosával. A 34 éves tulajdonosnak a pénzt minden hónap utolsó napján kellett átadnia a zsarolóknak. Ennek fejében „nyugodt szórakozást” ígére?tek neki a diszkójában, ahol hétvégenként általában két-háromszáz fiatal is szórakozik rendszeresen. A „szolgáltatást” fizikai fenyegetéssel kényszerítették rá a tulajdonosra. A védelmi pénzt mindig más helyszínen, Rimaszombatban, Losoncon és Tornalján vették át a sértettől. A négy férfi összesen 273 ezer koronát zsarolt ki a tornaljai diszkó tulajdonosától, hármukat letartóztatták, egyikük ellen pedig elfogatóparancsot adott ki a rendőrség. A letartóztatottak nem ismeretlenek Tornalján. Információink szerint néhány éve egyikük diszkóklubot működtetett Királyi városrészben – ezt több mint másfél éve bezárták – és jelenleg is üzemeltet egy szórakozóhelyet a városban. Egy magát megnevezni nem kívánó helyi lakos azt is elmondta, a Canyon diszkó tavaly júniusi megnyitása után néhány nappal körülbelül tizenöt–húsz feketébe öltözött férfi jelent meg a szórakozóhelyen, majd a helyiekkel való szóváltás után félrevonultak tárgyalni a tulajdonossal. (szasz)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?