Ma Civil Börze Somorján

Somorja. A Fórum Információs Központ szervezésében ma délután 13 és 19 óra közt rendezik Somorján a régió első Civil Börzéjét, amelyen előreláthatóan harminc szervezet vesz részt főleg a Dunaszerdahelyi járásból és Pozsonyból.

Somorja. A Fórum Információs Központ szervezésében ma délután 13 és 19 óra közt rendezik Somorján a régió első Civil Börzéjét, amelyen előreláthatóan harminc szervezet vesz részt főleg a Dunaszerdahelyi járásból és Pozsonyból. Szomolai Valéria, a rendezvény koordinátora elmondta: a Civil Börzén a látogatók megtalálhatják a számukra leginkább rokonszenves szervezeteket, amelyeknek adójuk egy százalékát is felajánlhatják. A börze alkalom a nonprofit szervezetek kapcsolatépítésére. Somorján főként kulturális és ifjúsági szervezetek mutatkoznak be, ám több szociális és művészeti tevékenységet folytató egyesület is jelen lesz. A városi művelődési központban mindenki bemutathatja dokumentációs és információs anyagait, képet nyújthat eddigi tevékenységéről, ismertetheti jövő-beli terveit. A börzén 16 órától kulturális műsor is várja az érdeklődőket, melyen a tervek szerint fellép, illetve bemutatkozik több énekkar, táncsoport és egy bábszínház is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?