Lövöldöztek az újságírók

Törökhegy (Turecký vrch). Az Új Szó már hagyományosan jól szerepelt a Szlovák Hadsereg és a Szlovák Újságíró Szövetség Újságírói célkereszt (Novinárska muška) lövészversenyén. Különböző kategóriákban egy első, egy második és egy harmadik díjat is szereztünk. Június 18-án 25.

Törökhegy (Turecký vrch). Az Új Szó már hagyományosan jól szerepelt a Szlovák Hadsereg és a Szlovák Újságíró Szövetség Újságírói célkereszt (Novinárska muška) lövészversenyén. Különböző kategóriákban egy első, egy második és egy harmadik díjat is szereztünk. Június 18-án 25. évfolyamát tartották a versenynek, amelybe civil újságírók, a védelmi minisztérium és a hadsereg sajtóosztályainak munkatársai nevezhetnek be, és az már hagyományosan az erdőháti Turecký vrch katonai gyakorlótéren zajlik, három fegyvernemben. Az eddigi évfolyamokban pisztoly, géppisztoly és ún. Scorpio géppisztoly kategóriákban volt, az idei versenyben ez utóbbit felváltotta a katonai díszőrség alakulatánál használt karabély kategóriája. Újdonság volt az is, hogy az egésznapos rendezvényt a díszőrségek bemutatója nyitotta meg. A verseny időpontja éppen a környező országok díszőrségeinek többnapos közös gyakorlata idejére esett: az osztrák, a német, a magyar, a lengyel és hazai díszőrségek egy-egy hattagú csoportjának bemutatóját. A lövészverseny kiértékelésnél külön-külön díjazzák a nők és a férfiak teljesítményét. A nők kategóriájában Szabó Mónika, az építésügyi minisztérium sajtóreferense, lapunk korábbi szerkesztője a géppisztoly kategóriában első, a pisztoly kategóriában második díjat szerzett. A férfiak között a karabély kategóriában e sorok írójának a harmadik díjat sikerült megszereznie. Az összesített versenyben Petra Repková, a Szlovák Rádió katonai műsorainak szerkesztője és Igor Hadar őrnagy, a hadsereg trencséni parancsnoksága sajtótitkárságának vezetője szerezte meg az elsőséget.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?